Petz Gedeon

A Wikipédiából, a szabad enciklopédiából.

Petz Gedeon (Harka, 1863. november 24. – Budapest, 1943. december 21.) nyelvész, germanista, egyetemi tanár, az MTA tagja.

Tartalomjegyzék

1 Életpályája
2 Kutatási területe
3 Akadémiai pályafutása
4 Főbb művei
5 Irodalom
6 Források
7 Lásd még

[szerkesztés] Életpályája

Egyetemi tanulmányait Budapesten, Freiburgban, Lipcsében és Berlinben végezte 1881 és 1887 között. Már egyetemi pályája alatt készült egy jutalmazott értekezése a magyar-hun mondáról. Hazatérése után csakhamar a budapesti evangélikus gimnázium tanára, majd a Grimm törvényét tárgyaló nyelvészeti értekezése alapján (amely az Akadémiától is Sámuel-díjat nyert) egyetemi magántanár lett. A budapesti Philologiai Társaság megválasztotta másodtitkárául és az Egyetemes Philologiai Közlöny társszerkesztőjéül. Ebben több értekezést (Ruodlieb, Bessenyei és Destouches, Shakespeare és Ayrer, Melki Henrik és művei stb.), sok apró dolgozatot s bírálatot közölt, azon felül a Nyelvtudományi Közleményekbe becses tájékoztatást Az indogermán hangtan mai állásáról. Az Irodalomtört. Közlemények I. Kötetében jelent meg Magyar és német hegedősök című dolgozata, az evangélikus gimnázium 1891. évi értesítőjében Az idegen nyelvek tanításának módszeréről szóló értekezése. 1896. augusztus 28-tól a budapesti egyetemen a germán filológia rendkívüli tanára, 1904-től 1934-ig ny. r. tanára lett. Ő volt 1931 – 32-ben a budapesti egyetem rektora. 1906-tól 1934-ig a Középiskolai Tanárképző Intézet igazgatója; 1927-től 1932-ig az egyetem képviselője volt a felsőházban. A Pallas Nagy Lexikonának munkatársaként a germán mitológiai cikkeket írta. Szerkesztette a Magyarországi német nyelvjárásokat (Bp., 1905 – 1923, 8 füzet) és a Német Philologiai Dolgozatokat (Bleyer Jakabbal és Schmidt Henrikkel, Bp., 1912 – 1935, 62 füzet).

[szerkesztés] Kutatási területe

„Indoeurópai és germán összehasonlító nyelvtudománnyal, német nyelvtörténettel, nyelvjáráskutatással, a németmagyar nyelvi és irodalmi érintkezéseknek, a germán népek régebbi irodalmának történetével foglalkozott. Mint a német újgrammatikus iskola közvetlen tanítványa kora színvonalán álló hazai német nyelvtudományt, hazai német nyelvjáráskutatást, külön iskolát teremtett, egyúttal példát mutatott a magyar nyelv német jövevényszavainak korszerű feldolgozására.” (MÉL)

[szerkesztés] Akadémiai pályafutása

a Magyar Tudományos Akadémia levelező tagja. (1895),
rendes tagja (1920),
tiszteleti tagja (1934).

[szerkesztés] Főbb művei

A magyar hunmonda (Bp., 1885);
Grimm törvénye (Bp., 1888);
Az indogermán hangtan mai állásáról (Bp., 1893),
A hangsúly a germán nyelvekben (Akad. Ért. 1896);
A német jövevényszavakról (Akad. Ért., 1898);
Német jövevényszók. Szómagyarázatok (Nyelvőr, 1898);
A nyelvbeli kiegészülésről (Nyelvtud. Közl., 1902);
A hazai idegen nyelvjárásokról (Akadémiai Értesítő, 1905);
A nyelvtudomány irányai és feladatai (Nyelvtud., 1907);
Skandinávok (Középkor); Angolok (Középkor) (Egyetemes Irod. tört., szerk. Heinrich Gusztáv, Bp., 1907);
A magyar krónikák német szavainak hangtani és helyesírási sajátságai (Heinrich-Album, Bp., 1912);
Paul Hermann külső tag emlékezete (Bp., 1923);
Szórványos mássalhangzófejlődés a magyar jövevényszavakban (Magy. Nyelv, 1927);
Zur Geschichte der Erfonchung des ungarländischen Deutschtums (Deutsch – Ungarische Heimatsblätter. 1930, 1931, 1934);
Goethes Beziehungen zu Ungarn (Deutsch – Ungarische Heimatsblätter, 1932);
Zu den Aufgaben der ungarländischen Deutschtumsforschung (Ungarische Jahrbücher, 1934).