Oszmán-török nyelv

A Wikipédiából, a szabad enciklopédiából.

Az Oszmán-török nyelv vagy a tulajdonképpeni török nyelv (türkçe vagy türk dili) az altaji nyelvcsalád török csoportján (türk nyelvek) belül a köztörök ág oguz csoportjába tartozik. Az Oszmán-török elnevezés eredetileg a hajdani Oszmán Birodalom lakosságának zömét kitevő török nép anyanyelvének megjelölésére szolgált (klasszikus Oszmán-török nyelv), de a magyar szakirodalomban az e nyelv közvetlen folytatójának számító modern török nyelv megnevezéseként használatos, megkülönböztetésül a „török nyelveknek” is nevezett többi türk nyelvtől.^[1] Bár a többi köztörök nyelv (főleg az azeri és a türkmén, melyeket a volt Szovjetunió utódállamaiban beszélnek), közel áll a törökhöz, fontos különbségek vannak köztük a nyelvtan, a szókincs és a hangtan tekintetében.

A világon élő török nyelvű emberek számát 61 millióra teszik, ebből 51,8 millió él Törökországban. A török nyelvet beszélik Bulgária (810 000), Irak (380 000), Görögország (300 000), Ciprus (175 000), Macedónia (100 000) és Románia (30 000) egy részén is. Németországban 1,5 millióra, az Európai Unióban 2-3 millióra becsülik számukat. Egyes források ennél még néhány millióval többre is becsülik a törökök számát.

A török agglutináló nyelv. Főleg ragokat használ, alig használ elöljárószót.

[szerkesztés] Története

A török (türk) nyelvek történetét tudósok egészen az időszámításunk előtti negyedik évezredig vezetik vissza. A török nyelvek első írásos emléke a 8. századból való, melyet Mongólia területén találtak. Vándorlásaik során az őstörök törzsek átvették azoknak a népeknek az írásmódját, ahol letelepedtek, így például találunk türk nyelvű szövegeket páli vagy brahman írással is. A 11. században a szeldzsuk törökök behatoltak Anatóliába, majd terjeszkedni kezdtek, és átvették az arab írást. A 14. századra kiépülő birodalomban már az Oszmán-török nyelv (arab írással) dominált; többek között Anatólia nyugati részén is.

1530-ban adják ki az első olyan könyvet, mely a török nyelvtant tanulmányozza. A birodalom terjeszkedésének következtében a 16. századra az Oszmán-török nyelv perzsa és arab szavakkal bővült. 1932-re az idegen jövevényszavak a nyelv szókincsének 60-65%-át tették ki. Az arab és a perzsa nyelv nem csak a szókincsre volt hatással, hanem a nyelvtanra is; ennek következtében az Oszmán-török nyelv rendkívül bonyolulttá vált. További nehézséget jelentett, hogy az arab írás egyre kevésbé tudta követni a beszélt nyelv folyamatos változását, emiatt gyakorivá váltak az eltérések. A szóvirágairól híres Oszmán-török nyelvet leginkább a gazdagabbak és a magasabb társadalmi rangúak beszélték, míg az egyszerű anatóliai parasztok például továbbra is az anatóliai török nyelvet használták.

A 19. században értelmiségi körökben mindinkább elterjedt a nézet, hogy szükség lenne az Oszmán-török nyelv megújítására, egyszerűsítésére, az idegen szavak eltávolítására. Az újságírók, írók és költők által támogatott mozgalom azonban csak 1928-ban kezdett el beteljesedni, Atatürk reformjaival.

[szerkesztés] Atatürk reformja

A Török Köztársaság létrejötte után Atatürk minden téren radikálisnak mondható reformokat vezetett be. Ennek egyike volt az Oszmán-török nyelv megújítása is. Az államfő hazai és külföldi tudósokat bízott meg az új török nyelv kialakításával. A folyamat során leegyszerűsítették az évszázadok alatt szinte érthetetlenül bonyolulttá vált nyelvtant és megtisztították a nyelvet az arab és perzsa jövevényszavaktól. Igyekeztek eredeti török szavakkal pótolni őket, illetve ha rre nem volt lehetőség, új szavakat alkottak, végső esetben pedig a francia nyelvből kölcsönöztek. Például a j (azaz zs) hangot tartalmazó szavak többsége francia eredetű a török nyelvben: jeton (zseton), jübile (jubileum). 1929-ban pedig bevezették a latin ábécét, mindenki számára kötelezővé tették az elsajátítását, az arab írás használatát pedig megtiltották. 1932-ben létrejött a Türk Dil Kurumu, a Török Nyelvintézet, melynek feladatai közé tartozott a nyelvújítás felügyelete és végrehajtása.

[szerkesztés] Jellemzői

A török nyelv ragozó voltára egy hangos példa: Doğum günün kutlu olsun (Boldog születésnapot):
• doğum (születés)
• gün (nap)
• -ün (tiéd)
• kutlu (boldog)
• ol- (lenni)
• -sun (felszólító mód jele E/3)

A török nyelvre jellemző tulajdonságok:

• agglutináló nyelv, azaz ragokat használ
• magánhangzó-harmónia: a ragok hangrendjének illeszkednie kell a szótő hangrendjéhez: ev-de (ház-ban), ada-da (sziget-en)
• nincs nyelvtani nem: o (ő)
• az altaji nyelvcsaládra jellemzően a melléknév megelőzi a főnevet: güzel pencere (szép ablak)
• az ige a mondat végén található: Ali Burcu'yu çok seviyor (Ali nagyon szereti Burcut)

[szerkesztés] Dialektusok

A török nyelv dialektusait két nagy csoportra oszthatjuk: nyugati és keleti dialektusokra. A nyelvjárások egy része a terület nevéről kapta az elnevezését.

• Nyugati dialektusok:
  • dunai
• Keleti dialektusok:
  • Eskişehir
  • Razgard
  • Dinler
  • ruméliai
  • Karamanli
  • Edirne
  • Gaziantep
  • Urfa

Más források délnyugati, közép-anatóliai, keleti, ruméliai és kastamonu nyelvjárásokra osztja a török nyelvet.

A modern török irodalmi nyelv az anatóliai dialektus Isztambulban beszélt változatára épül.

[szerkesztés] Nyelvtan

Török mondóka egy kislány előadásában:
Yağmur yağıyor(Esik az eső)
Seller akıyor (Folyik az ár)
Arap kızı (Arab kislány)
Camdan bakıyor (Nézi ablakon át)

Bővebben: Török nyelvtan

A török nyelvtan, akárcsak a magyar, ragokra, toldalékokra épül, melyek minden esetben igazodnak a szó hangrendjéhez, azaz az utolsó szótag magánhangzójától függenek. A főnévragozás hat esetet ismer, úgy mint alanyeset, tárgyeset, birtokos eset, közelítő/részes eset, helyhatározó eset és távolító eset. A török nyelvben nincs határozott névelő: kitap masada (a könyv az asztalon van), a határozatlan névelő a bir: Güzel bir köpek gördüm (Láttam egy szép kutyát), melynek jellegzetessége, hogy nem a jelző előtt, hanem után áll. A határozottságot kifejezhetjük a mutatónévmások (bu, şu, o) használatával is.

Az igék múlt idejének jele a miénkre emlékeztet: d, illetve t (látta, futott), a feltételes mód jele és illeszkedése (adnék), tagadásuk is a miénkhez hasonló (nem, ne), ez utóbbi ragozott formában nem az igét előzi meg, hanem képzőként közvetlenül az igetőhöz kapcsolva áll (nem írok – yazmıyorum). A török nyelvben ritkán használnak segédigét, és az indoeurópai típusú „bírni” szerkezeti forma helyett is a magyarhoz hasonlóan „neki van” alakot használnak.

A török nyelv több igeidőt ismer, mint a magyar: a jelen, múlt és jövő idejű igéknek van folyamatos alakjuk, használják a régmúlt igeidőt és a nálunk nem ismert bizonytalan múlt fogalmát (-mış) is, mely a bizonytalanságon túl kifejezi azt is, hogy a beszélő nem volt szemtanúja az eseményeknek; hirtelen fedezett fel valamit („Nahát, elszakadt a harisnyám!”) vagy udvariasan, messziről szemlél egy eseményt.

A török mondat általában S+O+V azaz alany-tárgy-állítmány szórendű: Kadın kitabı okudu. ⇒ A nő elolvasta a könyvet; tehát az ige legtöbbször a mondat végén áll, a hangsúlyozni kívánt rész pedig az ige elé kerül: Bursa'ya Ali gitti (Ali ment Bursa-ba).

[szerkesztés] Ábécé

A török nyelvben 1928 óta a latin írást használják. A török ábécé fonetikus, azaz úgy írjuk, ahogy olvassuk, de előfordul benne néhány kivétel.

Betűi:

• a b c ç d e f g ğ h i ı j k l m n o ö p r s ş t u ü v y z
• A B C Ç D E F G Ğ H İ I J K L M N O Ö P R S Ş T U Ü V Y Z

[szerkesztés] Kiejtés

[szerkesztés] Magyarral rokon szavak

Nemcsak a török nyelvtan (agglutináló nyelv), hanem a török szókészlet is sok közös vonást tartalmaz a magyarral.

Törökkel rokon szavaink:

• a hittel kapcsolatos szavaink: Isten, ég, tündér, bűn, eskü, böjt, búcsú, egyház, gyón, erkölcs stb.

• a családi elnevezéseink: apa, anya, húg

• színeink: sárga, kék, piros

• az állattartás és a növénytermesztés körébe tartozó szinte minden szavunk: barom, bika, borjú, disznó, gyapjú, író, karám, kecske, komondor, köpű, kos, kuvasz, ökör, ól, serte, teve, tinó, túró, tyúk, ünő, ürü; alma, arat, árok, árpa, borsó, búza, csanak, dara, dió, eke, gyom, gyümölcs, kender, kert, komló, kökény, körte, ocsú, orsó, őröl, tarló, tiló, torma, sarló, szór, som stb.

• Ősiráni szavak pl. a tehén, a fej stb.

• a borkultúrával kapcsolatos szinte minden szavunk a törökkel rokon: szőlő, bor, csiger, seprő, ászok, szűr stb.

• Nyelvünkben feltűnően sok a törökkel azonos állam- és közélet szempontjából használatos szó: ál, bátor, bér, betű, bilincs, bíró, bocsát, boszorkány, bűbáj, bő, bölcs, börtön, csata, csősz, érdem, gyaláz, gyanú, gyűlöl, imád, ír, kín, koporsó, kölcsön, orvos, sereg, sír, tanács, tanú, telek, terem, tolmács, tor, tömény, törvény, úr, üdül, ünnep stb.

[szerkesztés] Lásd még

• Török nyelvtan
• Török jövevényszavak a magyar nyelvben

[szerkesztés] Jegyzetek

[szerkesztés] Külső hivatkozások

A Wikimedia Commons tartalmaz Török nyelv témájú médiaállományokat.

• (angol nyelven) A török nyelv története
• (angol nyelven) A török nyelv története
• (angol nyelven) A török nyelv dialektusai
• (angol nyelven) A török nyelv
• (angol nyelven) Linktár: Török nyelv
• (török nyelven) Török Nyelvintézet