ebooksgratis.com

See also ebooksgratis.com: no banners, no cookies, totally FREE.

CLASSICISTRANIERI HOME PAGE - YOUTUBE CHANNEL
Privacy Policy Cookie Policy Terms and Conditions
Litván György - Wikipédia

Litván György

A Wikipédiából, a szabad enciklopédiából.

Litván György, dr. (Budapest, 1929. február 19. – Budapest, 2006. november 8.) magyar történész, a történelemtudományok doktora.

Tartalomjegyzék

[szerkesztés] Életpályája

Litván György 1929. február 19-én született Budapesten, polgári értelmiségi családban. Apja, Litván József részt vett az 1918–19-es forradalomban, valamint a polgári radikálisok köréhez tartozott. Litván György 1946–1950 között a budapesti tudományegyetemen történelem–politikai gazdaságtan szakon tanult. 1950–1952 között tényleges katonai szolgálatát teljesítette, majd 1957-ig középiskolai tanárként dolgozott, illetve a Huba utcai vendéglátóipari technikum igazgatóhelyettese volt. 1947–1956 között az MKP, majd az MDP tagja volt, aktívan részt vett előbb az ifjúsági, egyetemi mozgalomban, később a pártoktatásban. 1954-ben csatlakozott a Nagy Imre körül kialakult pártellenzékhez. 1956. március 23-án Budapest XIII. kerületének aktívaülésén elsőként követelte nyilvánosan a jelenlévő Rákosi Mátyás eltávolítását a hatalomból. Aktívan részt vett a Petőfi Kör munkájában, majd a forradalom alatt a Magyar Értelmiség Forradalmi Bizottságának és a XII. kerületi Nemzeti Bizottságnak a tagja volt. A forradalom leverését követően részt vett a Magyar Demokratikus Függetlenségi Mozgalom létrehozásában és annak tevékenységében, ezért 1959-ben az úgynevezett Mérei-perben a Legfelsőbb Bíróság Népbírósági Tanácsa Vida Ferenc elnökletével hat év börtönbüntetésre ítélte a fellebbezés lehetősége nélkül. 1962-ben szabadult. 1963–1971 között az Árpád Gimnázium tanára, illetve könyvtárosa volt, majd az MTA Történettudományi Intézetben történészként dolgozott. 1988-ban a Történelmi Igazságtétel Bizottsága, politikai téren pedig a Szabad Demokraták Szövetsége alapító tagja volt. 1991-től az 1956-os Magyar Forradalom Történetének Dokumentációs és Kutatóintézetének az igazgatója. 1995 óta az ELTE Szociológiai Intézetben egyetemi tanár. Kutatási területe a századeleji magyar társadalmi és politikai gondolkodás, a Trianonhoz vezető politikai, diplomáciai és katonai folyamatok, valamint az elmúlt fél évszázad történelme volt.

[szerkesztés] Kitüntetései, díjai

[szerkesztés] Főbb művei

  • A magyar szociológiai irodalom bibliográfiája I. (1970) és II. (1975) (szerkesztőként)
  • A szociológia első magyar műhelye (1973)
  • Szerette az igazságot (1977)
  • Magyar gondolat – szabad gondolat (1978)
  • Szabó Ervin, a szociaizmus moralistája (1993)
  • Jászi Oszkár (2003)

[szerkesztés] Külső hivatkozások


aa - ab - af - ak - als - am - an - ang - ar - arc - as - ast - av - ay - az - ba - bar - bat_smg - bcl - be - be_x_old - bg - bh - bi - bm - bn - bo - bpy - br - bs - bug - bxr - ca - cbk_zam - cdo - ce - ceb - ch - cho - chr - chy - co - cr - crh - cs - csb - cu - cv - cy - da - de - diq - dsb - dv - dz - ee - el - eml - en - eo - es - et - eu - ext - fa - ff - fi - fiu_vro - fj - fo - fr - frp - fur - fy - ga - gan - gd - gl - glk - gn - got - gu - gv - ha - hak - haw - he - hi - hif - ho - hr - hsb - ht - hu - hy - hz - ia - id - ie - ig - ii - ik - ilo - io - is - it - iu - ja - jbo - jv - ka - kaa - kab - kg - ki - kj - kk - kl - km - kn - ko - kr - ks - ksh - ku - kv - kw - ky - la - lad - lb - lbe - lg - li - lij - lmo - ln - lo - lt - lv - map_bms - mdf - mg - mh - mi - mk - ml - mn - mo - mr - mt - mus - my - myv - mzn - na - nah - nap - nds - nds_nl - ne - new - ng - nl - nn - no - nov - nrm - nv - ny - oc - om - or - os - pa - pag - pam - pap - pdc - pi - pih - pl - pms - ps - pt - qu - quality - rm - rmy - rn - ro - roa_rup - roa_tara - ru - rw - sa - sah - sc - scn - sco - sd - se - sg - sh - si - simple - sk - sl - sm - sn - so - sr - srn - ss - st - stq - su - sv - sw - szl - ta - te - tet - tg - th - ti - tk - tl - tlh - tn - to - tpi - tr - ts - tt - tum - tw - ty - udm - ug - uk - ur - uz - ve - vec - vi - vls - vo - wa - war - wo - wuu - xal - xh - yi - yo - za - zea - zh - zh_classical - zh_min_nan - zh_yue - zu -