Korona Szálló
A Wikipédiából, a szabad enciklopédiából.
A Korona Szálló Makó egyik legszebb eklektikus épülete, amely a városközpontban, a főtéren található.
Tartalomjegyzék |
[szerkesztés] Története
Az Aradot, Szegedet és Hódmezővásárhelyet összekötű utak találkozási pontja a város újkori története során az egyik legforgalmasabb hely volt. Ezenkívül ezen a helyen feküdt a város fóruma is, de hetente háromszor a vásárokat is itt tartották. Már a jobbágyi korban az úgynevezett Nagykocsma állt a helyén, fogadóként funkcionálva. 1854-ben felépült a délkeletre néző szárny a püspökség megbízásából. Az épület tervezője és kivitelezője Koczka Ferdinánd volt. Benne sörcsarnok, kávéház, szállodai szobák és kártyaszoba kapott helyet. Homlokzata - ellentétben a mai épülettel - a szökőkút fele nézett. 1877-től három évig Tömörkény István író is a Korona lakója volt. Állaga nemsokkal később leromlott, de a püspökség hamar elvégezte a renoválási munkákat. 1903-ban Dessewfy Sándor hozzákezdeett az épület teljes átépítéséhez. Ekkor építették fel a főépületet, amelyben táncterem és étterem kapott helyet. Tervezője Csorba József volt. Az így létrejött új eklektikus épület harmoinzál a régi épülettel, de ez reprezetatívabb, látványosabb. Az övpárkány magassága nem változott, de a földszintre nagyméretű kosáríves nyílászárók kerültek, az emeletre félkörives ablakok. A püspök betegsége és halála miatt az épülettömb balszárnya nem valósult meg. A hiányzó oldalszárny helyett kőkerítés épült. 1918-ban a Makói Népbank a Koronát a püspökségtől megvásárolta. 1929-ban elkészült a bal oldali szárny is, immár a bank megbízásából. Ez nem az eredeti tervek alapján történt, építőművészetileg sokat rontottak rajta. A szocialista idők alatt Béke Szálló volt a neve. 1963 és 67 között állami pénzből felújjították, több melléképületét elbontották, új vendéglátói részleget építettek. A rendszerváltás után 1994-ben került a makói önkormányzat tulajdonába, igen rossz állapotban. 1997-ben sikerült felújjítani a tetőszerkezetét.
Rá két évre, 1999-ben a külső homlokzatát is renoválták. Az utolsó felújjítás 2005-ben történt, amikor kialakították a szekciótermeket, a 200 fő befogadására alkalmas dísztermet és az irodákat.
[szerkesztés] Koronához kötődő események és személyek
Mint a térség egyik legfontosabb kulturális létesítménye, számos eseménynek adott otthont, és több neves személyiség is megfordult benne. Tömörkény István itt lakott 1877 és 1880 között. Fátyol Mihály, a neves prímás itt muzsikált 1945 és 1979 között. Gyakran tartózkodott itt Diósszilágyi Sámuel és Görbe Sámuel is. A Márciusi Front nevű párt is itt alakult meg 1937-ben. Irodalmi estjein Illyés Gyula, Veres Péter, Féja Géza és Erdei Ferenc szólalt fel többször. 1938-ban József Attilára emlékezve Ignotus Pál, Fejtő Ferenc, Remenyik Zsigmond tartott előadást.
[szerkesztés] Jelenlegi szerepe
Az épületben jelenleg a Korona Üzleti és Szolgáltató Központ működik, ami a határon átnyúló üzleti kapcsolatok egyik központjaként üzemel. Az épület lehetőséget biztosít találkozók, konferenciák megszervezésére és lebonyolítására, valamint üzleti alapú szolgáltatásokat kínálva áll rendelkezésre a térség vállalkozásai számára. Ezenfelül a város kulturális eseményei (koncertjei, előadásai, vitaestjei) is gyakran itt zajlanak. Az impozáns épület a város egyik jelképe, butiksora, étterme és üzletei pedig fokozzák közösségi szerepét. A távlati célok között szerepel a szállodai rész kialakítása.
[szerkesztés] Források
- Makói Útikalauz (2005)
- Dr.Tóth Ferenc: Makói anno (2008)
- Makó és térsége Fejlesztési Kht.