Közgazdaságtan
A Wikipédiából, a szabad enciklopédiából.
 |
Ez a szócikk (vagy szakasz) nem tünteti fel a forrásokat, melyek segítségével készült. Segíts megbízható forrásokat találni, hogy alátámaszthassuk, ami a lapon olvasható! |
A közgazdaságtan olyan társadalomtudomány, amely a gazdasági rendszerrel, vagyis a javak megtermelésével, elosztásával, értékelésével és fogyasztásával foglalkozik. A közgazdaságtan két legfontosabb ága az egyének (emberek, háztartások, vállalatok) racionálisnak feltételezett döntéseit vizsgáló mikroökonómia és az országok gazdaságának kérdéseivel foglalkozó makroökonómia. A közgazdászok gyakran megkülönböztetik a pozitív közgazdaságtant, amely a gazdasági jelenségek értékelés nélküli magyarázatával és leírásával foglalkozik, és a normatív közgazdaságtant, amely értékítéletet alkot és a jövőre vonatkozó döntéseket alapozza meg.
A szónak az európai nyelvek többségében használt megfelelője – „ökonómia” – a görög „oikosz” (ház) és „némein” (elosztani, megosztani, legeltetni, használni, élvezni, elrendezni, igazgatni) szavak összetételéből származott, és eredetileg a háztartás és birtok, valamint a (város)állam adminisztrációjának anyagi ügyeiről szóló vitára utalt.
Tartalomjegyzék |
[szerkesztés] A közgazdaságtan legfontosabb fogalmai
A következőkben olyan fogalmak kerülnek definiálásra, amelyek a közgazdaságtan számos különböző területén bukkannak fel, és a speciális közgazdasági nyelvezet alapjait képezik.
[szerkesztés] Szükséglet
Minden embernek vannak szükségletei, vagyis igényei, amelyek kielégítésre szorulnak. Alapvető szükségletekről beszélünk, ha azok kielégítése az emberi élet fenntartásához elengedhetetlen: ilyenek például az evés, az ivás, az alvás igénye. Más szükségletek az élet minőségének javítására irányulnak.
A szükségletek újratermelődnek. A szükségleteket szubjektív (pl. ízlés) és objektív (pl. éghajlat, vallás) tényezők is befolyásolják.
Bár a közgazdaságtan az egyéneket alapvetően önálló és mindenekelőtt saját igényeik kielégítésére törekvő személyekként fogja fel, az természetesen elképzelhető, hogy bizonyos szükségleteink összekapcsolódnak, mindannyiunk életminőségének javítását szolgálják. Más esetekben viszont éppen rivalizálás figyelhető meg, mert az egyik személy szükséglet-kielégítése – közvetve vagy közvetlenül – akadályt jelent mások számára.
[szerkesztés] Racionális döntéshozatal
Bővebben: Racionális döntéshozatalA közgazdaságtan (mindenekelőtt a mikroökonómia) egyik legfontosabb általános feltételezése, hogy a gazdaság szereplői, legyenek egyének vagy vállalatok, ha választás elé kerülnek, olyan döntést hoznak, amelynek révén a lehető legtöbb szükségletük válik kielégíthetővé. Ehhez persze arra is szükség van, hogy a gazdasági szereplők egyértelmű preferenciákkal rendelkezzenek, vagyis képesek legyenek szükségleteik rangsorolására.
[szerkesztés] Javak
Bővebben: JavakA javak (egyes számban használatos megfelelője a jószág szó) fogalmán a közgazdászok minden olyan dolgot értenek, amely – közvetve vagy közvetlenül – emberi szükségletek kielégítésére alkalmas. Közvetlenül, ha a jószág fogyasztásra kerül; közvetve pedig, ha más javak előállításához járul hozzá. Ez utóbbi javakat termelőeszközöknek nevezzük. A fogyasztási cikkekre vagy termelőeszközökre cserélhető pénzt is szokás a javak közé sorolni.
A javak között megkülönböztetünk magán- és közjavakat; utóbbiakat tulajdonságaik folytán nem sajátíthatja ki egyetlen személy – ide sorolható például a közvilágítás. A társadalom közjavakkal való ellátása bürokratikus koordinációt igényel, ezért a legtöbb fejlett társadalomban az állam feladata. A magánjavak esetében viszont a modern közgazdaságtan legdominánsabb irányzatai szerint a magántulajdonban tartás és a piaci (kölcsönös cserén alapuló) koordináció biztosítja a leghatékonyabb elosztást, bár ezt a megállapítást sokan vitatják.
[szerkesztés] Munkamegosztás
A modern társadalmakban az emberek nem képesek arra, hogy minden olyan jószágot, amelyre igényük van, maguk állítsanak elő. De ha ezt meg is tudnák tenni, a gazdaság akkor is sokkal kevésbé hatékonyan működne, mint abban az esetben, ha bizonyos személyek néhány jószág termelésére specializálódnak – ezt a folyamatot nevezzük munkamegosztásnak.
A munkamegosztás nagyobb hatékonysága mögött több tényező is áll. Egyrészt az emberek képességei különbözőek. Másfelől a javak többségének előállításához szakképzettségre van szükség, amelynek megszerzése hosszú időt igényelhet: például egy cipésznek sokkal kevesebb ráfordítással jár a lábbelink előállítása, mint saját magunknak. Harmadrészt a területi különbségek is fontos szerepet játszanak: egy Magyarországon élő embernek hiába van igénye banánra, azt ő maga nem, csak egy több ezer kilométerre délre működő vállalkozás tudja megtermelni.
[szerkesztés] Szűkösség
Bővebben: SzűkösségA javak túlnyomó része sajnos nem áll rendelkezésre olyan mennyiségben, amekkora igény volna rá – vagyis szűkös jószág. (Kivételt képeznek az úgynevezett szabad javak, például a levegő.)
A szűkös javak esetében szükség van olyan személyekre, szervezetekre vagy mechanizmusokra, amelyek ezen javak társadalmon belüli elosztását biztosítják. A kapitalizmusban ezt a szerepet elsősorban a piaci mechanizmusok, másodsorban az állami szervek töltik be.
[szerkesztés] Modell
Bővebben: Modell (közgazdaságtan)A modellek a valóság legalapvetőbb törvényszerűségeit próbálják megragadni, értelmezni és elemezni úgy, hogy a vizsgálat szempontjából kevésbé lényeges jellemzőket elhanyagolják, nem veszik figyelembe. Modellezés, vagyis modellek alkotása a közgazdaságtan minden területén jellemző.
[szerkesztés] Kereslet és kínálat
Míg a kereslet alatt a közgazdaságtan egy szűkös jószág azon mennyiségét érti, amit a jószág potenciális vevői képesek és hajlandók is megvásárolni, addig a kínálat a potenciális eladók által a jószágból eladni szándékozott mennyiséget jelenti. Mindkét fogalom értelmezhető az egyén, egy csoport vagy akár az egész gazdaság szintjén is. Egy jószág kereslete és kínálata együttesen alkotja a jószág piacát, amely a közgazdászok számára a köznyelvi jelentésénél jóval tágabb és elvontabb fogalom.
[szerkesztés] Egyensúly
Az egyensúly a közgazdaságtan számos területén központi kategória. A mikroökonómiában piaci egyensúlyról beszélünk, ha egy jószág piacán – bizonyos feltételek megléte esetén – olyan folyamatok, piaci mechanizmusok indulnak be, amelyek kereslet és kínálat egyenlőségének, valamint egyetlen piaci árnak a kialakulását teszik lehetővé. A makroökonómia szívesebben vizsgálja az általános egyensúly kérdéskörét: ez egy olyan helyzet, amikor a gazdaságban minden jószág piaca egyensúlyba kerül.
Az egyensúlyi állapot tulajdonképpen csak annyiban különbözik bármilyen más gazdasági szituációtól, hogy a rendszeren belül nem léphetnek fel olyan folyamatok, amelyek az egyensúly felbomlását eredményezik. Mivel azonban a piacon vagy a gazdaságon kívüli tényezők száma nagy, ezért az egyensúly sokszor inkább ideális, mint valóságos állapot – kivéve persze, ha az egyensúlyra vezető mechanizmusok kellően gyorsak, ahogy az például a tőzsdére jellemző.
Azt, hogy az egyensúly egyben a leghatékonyabb és társadalmi szempontból legigazságosabb állapot-e, a jóléti közgazdaságtan veszi górcső alá.
[szerkesztés] Határmennyiség
Sokszor fordul elő a közgazdasági modellekben, hogy a racionális egyének és vállalatok döntései valamilyen utolsó, pótlólagos mennyiségtől, vagyis határmennyiségtől függnek. Például a mikroökonómiai termeléselméletben egy vállalat akkor alkalmaz egy új munkavállalót, ha az utolsó munkaórájából származó bevétel (a határbevétel) magasabb, mint az erre jutó, a vállalat által viselt költség (a határköltség).
[szerkesztés] A közgazdaságtan rövid története
Bővebben: A közgazdaságtan történeteMár az ókor legnagyobb gondolkodói – köztük is elsősorban Platón és Arisztotelész –, majd a középkorban Szent Ágoston és Aquinói Szent Tamás foglalkoztak műveikben gazdasági kérdésekkel. Mindegyikőjükre jellemző, hogy a gazdasági élet jelenségeit elsősorban erkölcsi szemszögből vizsgálták, így például elítélték a kamatszedést és a spekulációt.
Az újkorban a gazdasági és társadalmi viszonyok és velük párhuzamosan a tudomány, az eszmék gyökeres megváltozása következtében alakulhatott ki a közgazdaságtan önálló tudománya. Ekkor vált általános meggyőződéssé, hogy a társadalom, hasonlóan a természethez, meghatározott, sőt általában matematikai formában is leírható törvények szerint működik. A tudomány első „igazi” képviselői, Adam Smith, Jean-Baptiste Say, David Ricardo, Thomas Malthus – akiket ma összefoglaló néven klasszikusoknak nevezünk – egyben sikeres üzletemberek, az individualista, polgári liberális eszmék és a felvilágosodás hívei voltak. Az államnak a gazdaságba való beavatkozását az esetek többségében szükségtelennek, sőt károsnak ítélték, mondván, az egyensúly, a (lét)biztonság, az igazságosság pusztán piaci folyamatok révén is érvényre jutnak, ha a tisztességes verseny biztosított.
Velük szemben Karl Marx a közgazdaságtan „törvényeit” a munkásosztály kizsákmányolásának, a kapitalizmus szükségszerűen bekövetkező válságának, a társadalmi tulajdon nagyobb hatékonyságának igazolására próbálta felhasználni.
A klasszikusoknak a neoklasszikusok által továbbfejlesztett elméletét a 20. század elején, különösen pedig a Nagy Világválság után egyre több kritika érte. Nem igazolódott be a piaci folyamatok „mindenhatóságának” tézise; számos esetben szükségessé, sőt hasznossá vált az állami beavatkozás, a tervezés. John Maynard Keynes volt ennek az időszaknak a legnagyobb közgazdasági gondolkodója; tőle származik a mikro- és makroökonómia tulajdonképpeni szétválasztása is. Keynes makroökonómiai rendszere arra épült, hogy egy nemzetgazdaság „piacán” a kereslet stabilan modellezhető az emberek aggregált fogyasztásának elemzésével. A követői által megteremtett keynesianizmus évtizedekig irányvonalat adott a nyugati országok gazdaságpolitikájának.
A neoklasszikus iskola főbb alaptételeit elfogadó, de az ember gazdasági viselkedését társadalomtudományi keretekben tárgyaló irányzat az ún. osztrák iskola. Követői a módszertani individualizmus következetes hívei, a gazdaság szereplőinek viselkedését az ideáltipikus szereplők megértésén keresztül képzelik el. Az iskola alapítójának Ludwig von Miesest tartják. A II. világháború előtti magyar közgazdasági gondolkodásra meghatározó jelentőségű volt az osztrák iskola, amit az 1970-es években, a túlzott makroökonómiai általánosításokkal szemben fedezett fel újra a közgazdaságtan fősodra. Legismertebb képviselője, Friedrich August von Hayek 1974-ben kapta meg a közgazdasági Nobel-díjat.
Az 1970-es évek gazdasági válságai, illetve az olajválságok olyan problémákat idéztek elő a nyugat-európai gazdaságokban, amelyek a sikertelen gazdaságpolitikára a keynesianizmus helyett más elméletekben keresték a válaszokat. Új irányzatok nyertek teret: a Milton Friedman (1976-ban Nobel-díjas) nevéhez kapcsolt monetarizmus, amely a keynesi rendszerben a fogyasztás helyett a gazdaság pénzkeresleti függvényét tekintette meghatározó eszköznek; a makroökonómai elméletéhez az egyéni döntésekre visszavezethető, mikroökonómiai alapokat kereső újklasszikus makroökonómia, a már említett osztrák iskola követői, majd a keynesi és a neoklasszikus szintézist felélesztő újkeynesianizmus.
A kapitalizmus káros kísérőjelenségei, a társadalmi kohézió és a tervezés hiánya, a környezetrombolás és a domináns iskolák egyéb hiányosságainak hatására azonban a marxi hagyományokat folytató neomarxizmus, az intézmények és tulajdonviszonyok szerepét hangsúlyozó institucionalizmus, valamint az etikai koordinációra nagy hangsúlyt fektető alternatív irányzatok is kibontakoztak.
A mikroökonómia történetében jóval kevesebb törés figyelhető meg. A közgazdaságtan ezen résztudománya még ma is neoklasszikus alapokon nyugszik. Ugyanakkor számos, a neoklasszikus modellek alapjait képező feltevés (így például a piaci erőfölény hiánya, a szereplők tökéletes informáltsága vagy a piaci folyamatok azonnali lefolyása) megcáfolása jellemzi a mikroökonómia fejlődését.
[szerkesztés] A legjelentősebb közgazdaságtani irányzatok
- Klasszikus közgazdaságtan
- Marxista közgazdaságtan
- Neoklasszikus közgazdaságtan
- Osztrák iskola
- Keynesiánus közgazdaságtan
- Monetarizmus
- Újklasszikus makroökonómia
- Institucionalizmus
- Alternatív közgazdaságtan
[szerkesztés] A közgazdaságtan részterületei
- Agrárgazdaságtan
- Államháztartástan
- Fejlődésgazdaságtan
- Gazdaságpolitika
- Információgazdaságtan
- Jóléti közgazdaságtan
- Környezetgazdaságtan
- Közösségi gazdaságtan
- Matematikai közgazdaságtan
- Munkagazdaságtan
- Nemzetközi gazdaságtan
- Pénzügytan
- Regionális gazdaságtan
- Vállalatgazdaságtan
- Viselkedésgazdaságtan
[szerkesztés] Kapcsolódó tudományok és segédtudományok
- Játékelmélet
- Kereskedelmi jog
- Gazdaságföldrajz
- Gazdaságtörténet
- Közösségi választás elmélete
- Marketing
- Matematika
- Ökonometria
- Politikatudomány
- Pszichológia
- Rendszerelmélet
- Statisztika
- Számvitel
- Szervezéstudomány
- Szociológia
[szerkesztés] Külső hivatkozások
- A Magyar Közgazdaságtudományi Egyesület honlapja
- A Közgazdasági Szemle honlapja
- Az Új organon
- Közgazdasági tárgyú írások a Magyar Elektronikus Könyvtárban
Közgazdaságtan-portál: összefoglaló, színes tartalomajánló lap
