Vita:Ipar
A Wikipédiából, a szabad enciklopédiából.
[szerkesztés] Üzlet és ipar
Ide is bemásolom:
„Az iparos és a kereskedő személyének, a két polgári foglalkozás szétválása volt az első eset, amikor valaki (az iparos) többet termelt, mint amennyi saját fogyasztásához szükséges volt, és ezért szüksége lett az áruit felvásárló üzletemberre. Ettől kezdve a kereskedő mondta meg, hogy mennyi árura van szükség, és a kettőjük dinamikus kapcsolata indította el az iparos vállalkozásának a növekedését. Ebben a növekedésben hol a kapacitás, hol a kereslet nagyobb, így alakultak ki az egyszemélyes vállalkozásokból az ezreket foglalkoztató vállalatok.”
Ez történelmileg nem igaz. A gyáripar nem a kézművességből alakult ki, hanem éppen annak tagadásaként. A gyárat a kereskedelmi tőke hozta létre, éppen abból a célból, hogy ne kelljen állandóan kézművesekkel vacakolni, seftelgetni, az árukat ide-oda szállítgatni. Természetesen ennek az lett az eredménye, hogy a kézművesek tönkrementek, és kénytelenek voltak a gyárba menni dolgozni. De akkor már nem iparosok voltak, hanem prolik. --vilain 2006. augusztus 25., 09:57 (CEST)
Ja, arról nem is beszélve, hogy nem jellemző, hogy az iparos a saját fogyasztására termel, a kovács nem patkóval táplálkozik :) --vilain 2006. augusztus 25., 10:08 (CEST)
Bátran szerkeszd a lapokat! :-) --Vince blabla :-) 2006. augusztus 27., 19:31 (CEST)
Ezt nem lehet kijavítani, újra kéne kezdeni. Én azt reméltem, hogy törlődik :) --vilain 2006. augusztus 27., 19:39 (CEST)