I. Péter kasztíliai király

A Wikipédiából, a szabad enciklopédiából.

I. (Kegyetlen, vagy Igazságos) Péter (1334–1369) kasztíliai és leóni király (1350–1366, 1367–1369), aki a királyságok utolsó uralkodója volt a Burgundiai-házból, XI. Alfonz (1311 – 1350) kasztíliai és leóni király fia és utóda. I. Péter édesanyja XI. Alfonz második felesége volt, Portugáliai Mária (1313 – 1357), IV. Alfonz portugál királynak és feleségének, Kasztíliai Beatrixnek (1293 – 1353) a lánya.

[szerkesztés] Élete

Kortársai szörnyetegnek írták le, a későbbi forrásokban viszont az igazság keménykezű bajnoka, ezért ilyen ellentmondóak a király jelzői. Uralkodására az volt a jellemző, hogy féltestvéreivel – apjának a házasságon kívül született fiaival – szinte állandó küzdelmeket vívott, a trónra lépésétől kezdődően. Apja szeretőjének, Eleonórának (Leonor Nunez de Guzmannak /1310 – 1351/), Medina Sidonia úrnőjének – aki kilenc fiút szült XI. Alfonz királynak – óriási befolyása volt a királyi udvarban. A szeretőt ezért 1351-ben I. Péter édesanyja, Mária (1313 – 1357) anyakirályné meggyilkoltatta. A király – állítólag – csak utólag szerzett tudomást a gyilkosságról. (Az anyakirályné később hazatért Portugáliába, ott halt meg 1357-ben, egyesek szerint tisztázatlan körülmények között. Van olyan állítás, hogy I. Péter mérgeztette meg az anyját, de van olyan állítás is, hogy a lányát feslett és pazarló életmódúnak tartó apja meggyilkoltatta, ezek azonban minden bizonnyal kitalálások.)

A kezdeti konfliktusok 1356-ban vettek éles fordulatot, amikor I. Péter háborút indított a Barcelonai-házból származó, IV. (Szertartásos) Péter (1319 – 1387) aragóniai király ellen, mert az aragón uralkodó megtagadta I. Péter elmenekült alattvalóinak kiadását („két Péter háborúja”). IV. Péter ugyanis a szolgálatába fogadta I. Péter legkiválóbb féltestvérét, Henriket (1333 – 1379) Trastámara grófját, aki I. Péter elől Franciaországba menekült, és onnan Aragóniába ment. A harc kíméletlenül folyt: 1358-ban I. Péter meggyilkoltatta Henrik gróf ikertestvérét, Frigyest, valamint Jánost, IV. Péter féltestvérét. 1359-ben pedig I. Péter meggyilkoltatta a nagynénjét, apjának, XI. Alfonz királynak a nővérét, IV. Péter király mostohaanyját, Eleonóra özvegy aragóniai királynét, IV. Péter féltestvéreinek édesanyját. (Állítólag – mivel kasztíliaiak nem vállalták a gyilkosságot – azt egy afrikai rabszolga hajtotta végre). Ebben az évben (1359) az aragóniaiak mind tengeren, mind szárazföldön győztek, ezért I. Péter Henrik testvérei közül további kettőt megöletett: a tizennyolc éves Jánost, és a tizennégy éves Pétert. A következő évben (1360) az első nájerai csatában Henrik gróf legyőzőtt egy kasztíliai sereget. 1361-ben azonban – pápai közvetítéssel – a két király békét kötött, ezért IV. Péter már nem támogatta Henrik grófot, aki vissza is ment Franciaországba. I. Péter azonban nem volt elégedett, és ezért előbb Portugáliával, majd Angliával kötött szövetséget. Az aragóniai király emiatt visszahívta Henrik grófot, és ismét vele kötött szövetséget (1363). (Ebben az évben pedig Ferdinándot, IV. Péter másik féltestvérét, Eleonóra volt aragóniai királyné másik fiát, Henrik gróf emberei gyilkolták meg.) A két király konfliktusa azonban most már I. Péter és Henrik gróf szembenállása miatt Kasztílián belüli polgárháborúba fordult át.

Henrik gróf ugyanis 1365-ban, a híres francia hadvezér, Bertrand du Guesclin (1320 körül – 1380) vezette zsoldossereggel bevonult Kasztíliába és 1366-ban királlyá is koronázták, ő II. Henrik, kasztíliai és leóni király, az első uralkodó a Trastámarai-házból. I. Péter az akkor zajló százéves háborúban az angolok uralta franciaországi tartományba, Guyenne-be menekült. I. Péter a következő évben (1367) angol segítséggel visszatért Kasztíliába és a második nájerai csatában a Plantagenet-házból származó Edward (1330 – 1376) walesi herceg, a kitűnő hadvezér, a Fekete Herceg, III. Edward (1312 – 1377) angol király fia vezette zsoldosok diadalmaskodtak II. Henrik felett, maga du Guesclin is az angolok fogságába esett, de később – váltságdíj ellenében – kiszabadult. II. Henrik újra Franciaországba menekült. I. Péter nem fizetett zsoldot, az angolok erőszakoskodtak a helyiekkel, végül a Fekete Herceg seregével még 1367-ben ki vonult Kasztíliából. II. Henrik viszont elnyerte a Valois-házbeli jeles francia királynak, V. Károlynak (1337 – 1380) és a pápának a támogatását. (A klérus egyre nagyobb része I. Péter házasságait rendezetlennek ítélve, elfordult a királytól. – Van olyan feltételezés, hogy I. Péter a fogságban tartott első feleségét, Bourbon Blankát, I. Péternek (1311 – 1356), Bourbon hercegének a lányát, 1361-ben megmérgeztette. – A király második felesége a szintén 1361-ben meghalt Maria de Padilla volt, ezért a királyt bigámistának tartották.) II. Henrik új sereggel, amelynek vezére ismét du Guesclin lett, már 1368-ban visszatért Kasztíliába, és mind a nemességnek, mind a városoknak, valamint a papságnak egyre nagyobb része ő mellé állt. A következő évben (1369) II. Henrik és du Guesclin Montiel mellett döntő győzelmet arattak I. Péter felett, aki a fogságukba esett. I. Péter és II. Henrik között szóváltás alakult ki és II. Henrik sajátkezűleg leszúrta elődjét. II. Henrik ezzel immár végleg megszerezte Kasztília (és León) trónját, és végett ért az I. Péter kezdte kasztíliai – aragóniai konfliktus is.

I. Péternek a harmadik (egyesek által szintén bigámiának tartott) házasságából, Pedro Fernández de Castro gróf (?–1343) lányától, Juana de Castrotól született, a királyt túlélő fiát, Jánost, Kasztíliai János néven említik a források, az ő utódait is „csak” a „Kasztíliai” családi névvel jelölik, nem a Burgundiai-házhoz tartozóként. I. Péter ellenfelei egyébként azt a pletykát híresztelték, hogy az uralkodó valójában nem is volt XI. Alfonz király és Mária királyné fia, mert csecsemőkorában az „igazi” I. Péter meghalt és egy zsidó származású kisfiút csempésztek a helyére, amely történetnek nincs semmiféle valóságalapja.

[szerkesztés] Források

• Diccionario de historia de España I-III, Madrid, 1968-1969.
• Ludwig Vones: Geschichte der Iberischen Halbinsel im Mittelalter, 711-1480. Reiche – Kronen – Regionen. Sigmaringen. Thorbecke Verlag. 1993.
• Crescencio Gallego Pellitero: Síntesis histórica de los reyes en España (Años 364-1994), Vigo, 1994.
• Britannica Hungarica Világenciklopédia, Budapest, 1994-.
• http://www.homar.org/genealog/
• http://www.genealogie-mittelalter.de/