I. Károly román király
A Wikipédiából, a szabad enciklopédiából.
| I. Károly | ||
|---|---|---|
 |
||
| I. Károly román király | ||
| Uralkodása | 1866. május 10.–1914. október 10. | |
| Megkoronázása | 1881. május 10. | |
| Teljes neve | Karl Eitel Friedrich Zephyrinus Ludwig von Hohenzollern-Sigmaringen | |
| Született | 1839. április 20. | |
| Sigmaringen, Németország | ||
| Elhunyt | 1914. október 10. | |
| Sinaia, Románia | ||
| Nyughelye | Argyasudvarhely, Románia | |
| Elődje | Alexandru Ioan Cuza | |
| Utóda | I. Ferdinánd román király | |
| Dinasztia | Hohenzollern-Sigmaringen | |
I. Károly, eredeti nevén Karl Eitel Friedrich Zephyrinus Ludwig von Hohenzollern-Sigmaringen (1839. április 20. – 1914. október 10.) német herceg, Románia első királya volt.
Károlyt 1866 áprilisában először Románia hercegévé (románul Domnitor) választották, miután elűzték az egyesült Románia első uralkodóját, Alexandru Ioan Cuza herceget. A királyságot 1881. március 26-án proklamálták. Károly lett a Hohenzollern-Sigmaringen dinasztia első uralkodója, amelyet a németeket üldöző szovjet hadsereg nyomában járó kommunista rendszer söpört el 1947-ben.
Uralkodása alatt Károly személyesen vezette a román csapatokat az 1877-1878-as orosz-török háború során, sőt Plevna ostroma közben a szövetséges orosz-román sereg főparancsnoka volt. Országa a berlini szerződésben 1878-ban elnyerte a teljes függetlenséget az Oszmán Birodalomtól. 1913-ban pedig, Károly uralkodásának utolsó előtti évében, Románia megszerezte Bulgáriától Dobrudzsa déli részét.
Uralkodása alatt a román belpolitika domináns erejét a versengő Liberális és Konzervatív pártok köré tömörülő gazdag földbirtokos családok alkották. Károly idejében ellenük két nagy parasztfelkelés tört ki, 1888 áprilisában Havasalföldön, 1907 márciusában pedig Moldvában.
Károly 1869-ben Wiedi Erzsébetet vette feleségül. Egy lányuk született, 1871-ben, de három éves korában meghalt.
Mivel Károly gyermektelen volt, az öröklési sorban bátyja, Lipót követte. 1880 októberében azonban Lipót fiára, Vilmosra ruházta a trónörökösséget, aki nyolc évvel később szintén lemondott róla öccse, a későbbi I. Ferdinánd király javára.
