Gidrán

A Wikipédiából, a szabad enciklopédiából.

Ló Státusz: háziasított
Rendszertan
Ország: Állatok (Animalia) Törzs: Gerinchúrosok (Chordata) Osztály: Emlősök (Mammalia) Rend: Páratlanujjú patások (Perissodactyla) Család: Lófélék (Equidae) Nem: Equus Faj: E. ferus Alfaj: E. ferus caballus
Tudományos név
Equus ferus caballus Linné, 1758

A gidrán törvényileg védett, őshonos lófajtáink egyike.

Tartalomjegyzék 1 Története 2 Tulajdonságai 3 Forrás 4 Külső hivatkozások

[szerkesztés] Története

A gidrán története 1816-ban kezdődött, amikor egy kis termetű, sötétsárga arab telivér mén, Gidran Senior érkezett Egyiptomból Lipicára. 1817-ben Bábolnára vitték, ahol akkor több kanca is volt a mezőhegyesi ménesből. Gidran Senior utódai közül 6 mén került vissza Mezőhegyesre, ahol Gidran II igen vegyes fajtájú kancákat fedezett be. Ekkor még a ménesek állományát nem származás, hanem szín szerint állították össze. Amikor 1855-ben áttértek a származás szerinti csoportosításra, kiderült, hogy a sárga színű ménes kancáinak nagy része Gidran II leszármazottja. Ekkor kezdődött az új fajta tudatos tenyésztése. A nem megfelelő egyedeket kiselejtezték, s így kialakult egy középnehéz hátas- és igásló. A beltenyésztés elkerülésére a gidrán kancákat olykor angol telivérekkel fedezték be, majd az utódokat újra fajtatiszta gidrán ménekkel. Ez volt az ún. cseppvérkeresztezés. Olykor azonban jobban bevonták az angol telivéreket, de ez nem vált a fajta javára.

A I. világháború után a román hadsereg szinte az összes gidrán kancát (98-ból 74-et) magával vitte hadizsákmányként. 11 kanca elveszett, tehát 13 kancával indult meg a tenyésztés. Az állomány újbóli felfejlesztéséhez felkutatták a környező országokban a felhasználható gidrán méneket, s emellett nem elsősorban angol telivéreket, hanem kisbéri félvéreket és arab méneket használtak. A korábbinál jobb minőségű állományt 1943-ban vonalakra bontották, hogy a beltenyészetet elkerüljék. Az A vonal Gidran XXXI utódaiból állt, a B vonal Gidran XXXIII utódaiból, a C vonal Gidran III utódaiból. A II. világháború folyamán szinte a teljes A vonal megsemmisült. A ménes menekítése során kerültek állatok Ausztriába és Csehszlovákiába is. A háború után az eredeti 90 kancából mindössze 28 került vissza Mezőhegyesre. 1957-ben Mezőhegyesről Dalmandra költöztették a ménest, ahol elkeveredett az ott levő vegyes állománnyal. A fajta újjáélesztése 1975-ben kezdődött, amikor a fajtatiszta populáció 3 ménből és 16 kancából állt. Borodpusztán új ménest alapítottak, és a gidrán származású kancák mellé Romániából importáltak fajtatiszta gidrán mént, Gidran IV-et, akinek vérvonala a mai állományban meghatározó szerepet tölt be. A borodpusztai ménes ma a Marócpusztán él. A román állományt a radautzi ménesben fajtatisztán tenyésztették, és 1989 után több példány került vissza Magyarországra.

Ma gidránnak csak az a ló számít, amelyik vagy egy mezőhegyesi, vagy egy borodpusztai kancacsaládból származik, és 16 ükszüleje közül legalább 7 a Gidran-vonalhoz tartozik. Az ilyen egyedeket csillag alakú jeggyel látják el, és különleges genetikei értékük miatt igyekeznek tenyésztésben tartani.

[szerkesztés] Tulajdonságai

Kéthasznú, egyaránt alkalmas hátas- és fogatlónak. Mint sportlovat is kedvelik, fogathajtásban és díjugratásban is eredményeket ér el.

Melegvérű, szilárd szervezetű. Erős csontozatú, középnehéz fajta. A mének bottal mért marmagassága 160-168 cm, a kancáké 155-167 cm. Színe kizárólag sárga lehet, több-kevesebb fehér jeggyel.

[szerkesztés] Forrás

• Történelmi állatfajtáink enciklopédiája, szerk.: Tőzsér János, Bedő Sándor, Mezőgazda Kiadó, Budapest, 2003

[szerkesztés] Külső hivatkozások

• A gidrán leírása
• Kisbéri és Gidrán Lótenyésztő Országos Egyesület
• Magyar Lótenyésztő és Lovas Szervezetek Szövetsége
• A 32/2004. (IV. 19.) OGY határozat