Dharma (vallás)

A Wikipédiából, a szabad enciklopédiából.

Dharma az indiai hitvilágban az az egyetemes törvény, amely minden hatás mélyén rejlik, mindent átható létezésével fenntartja a mindenség örökkévalóságát, működését, és minden létező entitást meghatároz. A világmindenséget, mint szellemi alapelv, élettel elárasztó közeg itatja át, míg az emberrel való misztikus kapcsolatában, mint az örök erkölcsi Törvény, Igazság kötelességként jelenik meg azáltal, hogy a valóság megismerésének folyamatában az ember igazodni kíván hozzá.

Az egész hindu vallásrendszer (hinduizmus) a Dharma gondolatán alapszik, általános elnevezése "Szanátana Dharma", azaz Örök Törvény.

[szerkesztés] Etimológia, jelentések

Dharma (धर्म) szanszkrit szó, töve dhri, ebből a tőből képzett Dharma jelentése: tart, fenntart. A szanszkrit szavak többárnyalatú jelentéséhez híven jelölheti még a következőket is: törvény, vallás, igazság, kötelesség, tan, lényeg, alapelv.

[szerkesztés] Megnyilvánulási formái

A temészeti törvények alapját képezi. A vonzás, taszítás, vegyi folyamatok vezérlő elve, az ok és okozat, de maga a szabályoknak alávetett emberi gondolkodás, a logika törvényszerűségei is az egyetemes dharma megnyilvánulásai.

A legegyszerűbb élőlények anyagcseréjétől az emberi szív dobbanásáig az életfolyamatok irányítója.

Indiai hasonlattal: a dharma a fonal, amelyre a világ dolgai, mint gyöngysorra a gyöngyök vannak felfűzve, "nélküle zűrzavarban hullana szét a gyöngyök sokasága".

A dharma a mindenséget meghatározó alapelv, de az élet sokféleségében ezernyi, külön-külön megnyilvánuló törvény alakjában jelenik meg. A hindu (és buddhista) filozófia szerint, emberi mivoltunkban ezeket a részeket nem tudjuk talán egységes egészként felfogni, de tudjuk azt, hogy a látszólag összefüggéstelen jelenségek mögött egy általános törvényszerűség, egy egyetemes értelem található.

[szerkesztés] Az életben

Az önálló egyéni élet lényege (dzsiva), az öntudat hordozója, amely a felfoghatatlan őseredetből fakad, folyamatos fejlődésben teszi meg az utat abban a körforgásban, amelyet számára a Dharma törvénye előír. Ennek során a természet egyre magasabb fokozatain halad át, és közben megismeri a Létezés különböző aspektusait, eszerint teljesíti be célját, ami a hindu felfogás szerint éppen a megismerés. A Dharma indítja el, vezeti egyre magasabb szintre a sorozatos újjászületések útján. Az Upanisadok (titkos tanítások) szerint a Dharma irányította dzsiva tizennégy létfokozaton megy keresztül. A tizennégy létfokozat rangsorát az öntudat aktuális fejlettségi állapota határozza meg.

[szerkesztés] Mint erkölcsi törvény

A természet a Dharmán keresztül alacsony létfokozatokban az ösztönökön keresztül vezérel. Az erkölcsi megfontolásra képtelen élőlényeket még nem terheli a személyes felelősségérzet. Az emberi öntudat magasabb fokozataiban azonban már a szabad akarat is érvényesül, felelős a tetteiért, képes a Szanátana Dharmát, az Örök Törvényt felismerni, ezáltal a dharma öntudatbeli megnyilvánulása erkölcsi törvénnyé válik. Ez az erkölcsi törvény azonban nem csak megszívlelendő morális belső szükséglet, hanem kérlelhetetlen parancs. Az ember lázadhat ez ellen, ellenszegülése azonban mindig és szükségszerűen visszahat rá.

Az emberi öntudat lázadása elkerülhetetlen, sőt szükséges a fejlődés, haladás, a megismerési folyamat során. Azért is nyert az ember szabad akaratot, hogy megismerési, önkifejezési, kiteljesedési törekvéseiben döntési képességgel rendelkezzen.

A Dharma tagadása, az ellenszegülés bűn, a megfelelés, elfogadás erény. Mindkét fogalom a hinduknál véges, bűn és erény mindig elkerülhetetlenül, még ha évmilliók múlva is, de elnyeri büntetését, vagy jutalmát, azonban nincs örök büntetés, kárhozat, vagy örök jutalom, üdvözülés. A Dharma Törvényének nem felelne meg véges oknak végtelen okozatot tulajdonítani.

[szerkesztés] Mint kötelesség

Az emberre fejlettsége, adottságai, helyzete miatt más és más egyéni dharma hárul. Saját dharmája egyben kötelessége. Vannak egyetemes általános érvényű dharmák, de vannak személyre szabott egyéni dharmák is, amelyek az egyén tehetségéhez, egyéniségéhez, társadalmi helyzetéhez mérten feladatokat szabnak rá.

A Dharma útját járva az egyén, hajlamától, jellemétől, képességeitől függően elindul a törvény szabta úton. Amennyiben nem a törvény szabta utat járja, bűnt követ el, hiszen megszegi a törvényt, és az szükségszerűen negatív következményekkel jár. A hindu filozófiai rendszer és vallás azt tartja, hogy az ember egyéni dharmáihoz igazodva csatlakozhat leginkább az általános erkölcsi alapelv követelményeihez, azok parancsait beteljesítve juthat el az egységes világtörvény megismeréséhez.

[szerkesztés] A három "sajátság"

A hindu felfogás a dharmától elválaszthatatlannak tartja a három gunát, vagy "sajátságot", a világ létezőinek állandó tulajdonságait, amelyeken keresztül a dharma kifejti hatását: nevük a tamasz, a radzsasz, és a szattva.

A tamasz a létezőben az öntudatlanság, sötétség, összehúzódás alapeleme;
A radzsasz a mozgékonyság, szenvedély, tevékenység, kiterjedés elve;
A szattva az öntudatot, nyugalmat, békét, tisztaságot, egyensúlyt testesíti meg.

A gunák együttesen vannak jelen a létezőkben. A létformák fejlettségi fokát az az uralkodó guna határozza meg, amelyik túlsúlyban van a többihez képest. Ennek megfelelően például a kőzetek tulajdonságait a sötét tamasz uralja, a növényvilágban még mindig a tamasz az uralkodó, de már a radzsasz is dominálni kezd, és lassan megjelenik az öntudat hordozója, a szattva is. Az állatvilágban a radzsasz van túlsúlyban, de még elnyomják a tamasszal együtt az öntudatot hordozó szattvát. Az ember esetében a szattva már elnyomja a másik kettőt, miáltal kiemelkedhet az állatvilágból, de jelentős szerepe van a radzsasznak is, amely tevékenységének, az akarat megnyilvánulásának adhat tág teret. Az ember feladata a szattva folyamatos fejlesztésével, az öntudat szerepének növelése, a világosság, a nyugalom és belső tisztaság szerepének erősítése, az egyensúly szerepének biztosítása. Minden létezőnél e három sajátság egyensúlya, aránya határozza meg az illető entitás minőségét. A legtisztább elmének is szüksége van azonban a radzsasz és a tamasz jelenlétére, hiszen az anyagi világ körülményei között kell mozgásával, dinamizmusával létét kiteljesítenie. A dharma követése erősíti a szattvát, amely a gunák egyensúlyát biztosítja. Az erkölcsi törvény természeti törvénnyé lényegül a gunák által: tetteink, gondolataink állandóan befolyásolják egyensúlyi helyzetüket létezési formánkban, amelynek minden esetben elkerülhetetlen következményei vannak.

[szerkesztés] A dharma ágazatai

A világtörvény számos ágra bomlik, és fejti ki hatását. Vannak mindenkire érvényes kötelezettségek, amelyek az erkölcsi törvények egyetemességével hatnak, de vannak speciális, ritkán előforduló dharmák is, amelyek egyes emberek, vagy az emberi létforma szintjén kötelező érvénnyel bírhatnak. A teljes áttekintést az 1. ábra szemlélteti, az alábbiakban ezek rövid magyarázatára kerül sor. A négyféle főág:

Szádharana-Dharma: álalános törvény - a Dharma fájának alapja, maga a törzs;
Visésa-dharma: különleges törvény - egyes társadalmi osztályokra, csoportokra jellemző;
Aszádharana-dharma rendkívüli törvény - egyes emberre jellemző, speciális esetekben kötelező;
Ápad-dharma: szükségszabta törvény - végszükség esetében kötelező, vagy megjelenő igen ritka törvény.

A Szádharana-Dharma, álalános törvény a következő elágazásokat tartalmazza:

Dána: jótékonyság. Részei: Abhaja dhána (reménykeltő adomány), Brahma-dána (bölcsesség adománya), Artha-dána (anyagi javak adománya).
Tapasz: önfegyelem, aszkézis. Részei: Sáririka-tapasz (a test leküzdése), Vácsanika-tapasz (a szó, beszéd leküzdése), Mánaszika-tapasz (az elme leküzdése).
Jadzsna: áldozat, felajánlás. Az embernek adnia kell valamit a világból, azért, hogy maga is kapjon.

[szerkesztés] Irodalom

Baktai Ervin dr.: India Bölcsessége - Szanátana Dharma: Az Örök Törvény (ISBN 963 9302 45 7)
Helmuth von Glasenapp: Az öt világvallás (1993) (ISBN 963 282 685 X)