Csodabogyófélék
A Wikipédiából, a szabad enciklopédiából.
 |
|||||||||||
 Dracaena draco
|
|||||||||||
| Rendszertan | |||||||||||
|---|---|---|---|---|---|---|---|---|---|---|---|
|
|||||||||||
|
|
|||||||||||
|
|||||||||||
A csodabogyófélék (Ruscaceae) a spárgavirágúak rendjének (Asparagales) egyik családja. A csoportba nagyon változatos, egymásra is csak alig hasonlító alcsaládok és nemzetségek tartoznak. A család főképp az északi félgömbön elterjedt. Rendszerint évelő, monopodális vagy szimpodiális növekedésű, rizómás lágyszárú és fatermetű növények (pl. sárkányfa – Dracaena draco). Virágaikat hat, olykor összeforrt lepellevél, hat porzó és felső állású magház jellemzi. Termésük többnyire kevés magvú bogyótermés. Jellegzetes kémiai anyagaik a szteroidszaponinok, flavonolok és az azetidin-2-karbonsavak.
Tartalomjegyzék |
[szerkesztés] Rendszerezés
A csodabogyófélék (Ruscaceae) a spárgavirágúak rendjének (Asparagales) egyik családja, ami számos, pl. a Cronquist-rendszerben korábban a liliomfélékhez sorolt nemzetséget tartalmaz. Az APG II-rendszer javasolja összeolvasztását a spárgafélék (Asparagaceae) családjával, de megengedi különálló, monofiletikus családként kezelését is. Ez változás az 1998-as eredeti APG-rendszerhez képest, ami egyáltalán nem tartalmazta a családot. Korábban az ide sorolt nemzetségeket vagy a kiterjesztett értelemben vett Liliaceae-hez, vagy a Convallariaceae, Dracaenaceae, Nolinaceae családokhoz sorolták.
[szerkesztés] Gyöngyvirágfélék (Convallarioideae)
Évelő lágyszárú, monopodiális vagy szünpodiális elágazású rizómával. Párhuzamosan erezett leveleik tőállóak vagy a hajtásokon helyezkednek el. A sztómák (gázcserenyílások) anomocitikusak. A virágok többnyire forrtleplűek, a magház felsőállású. A termés rendszerint bogyó. Jellemző kémiai anyagaik még a szapogeninek (pl. diozgenin, gentrogenin) és a szívglikozidok. Hazánkban élő nemeik pl. a gyöngyvirág (Convallaria genus), a salamonpecsét (Polygonatum), az árnyékvirág (Malanthemum), szobanövényeink közül jelentősebb az Aspidistra. A fajokban leggazdagabb térség Délkelet-Ázsia, géncentrumuk viszont Európa és a Közel-Kelet.
[szerkesztés] Csodabogyófélék (Ruscaoideae)
Mediterrán elterjedésű örökzöld félcserjék vagy liánok. Hajtásaik oldalágai lapos fillokládiummá alakultak, a virágok ezek közepén vagy szegélyén alakulnak ki, mint apró ernyőcske virágzatok. A porzószálak csővé nőttek össze, a portokok extrorzak, négytékásak (téka = portokfél). A termés egy-négymagvú bogyó, a magok fitomelán nélküliek. A dél-dunántúli árnyas erdők lakója a szúrós és lónyelvű csodabogyó (Ruscus aculeatus és R. hypoglossum).
[szerkesztés] Sárkányfafélék vagy sárkányvérfafélék (Dracaenaoideae)
Másodlagos vastagodással rendelkező növények, amelyek lehetnek üstökösfák, kúszó földalatti rizómával rendelkező szukkulens fajok. Leveleik szalag alakúak, ülők, párhuzamos erezettségűek, olykor cső alakúak is lehetnek (pl. Sansevieria). A virágzat terebélyes buga vagy összetett tőkocsányos fürt. A virágok ízesüléssel csatlakoznak a kocsányhoz. A virágtakaró tövén forrt, a porzók ránőttek a levélcimpák tövére. A portok introrz. Jellegzetes kémiai anyaguk a vörös gyanta (sárkányvér – innen nevük), melyet fényezésre, festésre és a gyógyszeriparban használnak. Számos különleges növény akad közöttük, mint pl. a Kanári-szigeteken honos 20 m-esre is megnövő sárkányfa (Dracaena draco). Kedvelt szobai dísznövények pl. a tigriske (fácánlevél – Sansevieria genus).
[szerkesztés] Nemzetségek
|
|
Convallariaceae részeként:
- Aspidistra
- Convallaria
- Heteropolygonatum
- Liriope
- Lourya
- Maianthemum
- Ophiopogon
- Peliosanthes
- Polygonatum
- Reineckea
- Rhodea
- Smilacina
- Tupistra
Dracaenaceae részeként:
- Dracaena
- Sanseviera
[szerkesztés] Források és ajánlott irodalom
- Podani János: A szárazföldi növények evolúciója és rendszertana
- Tuba Zoltán–Szerdahelyi József–Engloner Katalin–Nagy János: Botanika II. – Rendszertan
- Borhidi Attila: A zárvatermők fejlődéstörténeti rendszertana
- Bagi István: A zárvatermő növények rendszerének kompediuma
- Urania Növényvilág III. – Magasabbrendű növények II.
- Hortobágyi Tibor: Növényrendszertan
- Soó Rezső: Fejlődéstörténeti növényrendszertan
