Cionizmus

A Wikipédiából, a szabad enciklopédiából.

A cionizmus a 19. század második felében elindult zsidó nemzeti mozgalom és ideológia, amelynek célja egyrészt a történelmi Izrael területén egy zsidó állam megalakítása, illetve helyreállítása, másrészt a zsidó érdekek védelme a világ más országaiban.^[1]^[2]

A cionizmus definíciója ma sem végleges és a követői között sem egységesen elfogadott, tehát egy folyamatosan fejlődő, és – minden más nemzeti szervezkedéshez hasonlóan – szélsőségektől sem mentes mozgalomról van szó.^[3]

[szerkesztés] A cionizmus története

A cionizmus szó a Cion szóból ered (="Sion"). A Cion szó először Sámuel próféta könyvében jelenik meg. Cion Jeruzsálem egyik erődítményének a neve. Miután Dávid elfoglalta Jeruzsálemet a jebuzitáktól, Cion helyén épült fel "Dávid városa". Cion szimbolikusan nem csak Jeruzsálemet, hanem az egész országot jelenti a zsidók számára (ld. 137. Zsoltár). A zsidók a diaszpórában sem feledkeztek meg Sionról, a középkorban írta Jehuda Halevi "Cion énekeit".

A mozgalom előfutárai voltak: Jehuda Alkalay szarajevói származású rabbi, a lengyel származású Kalischer rabbi, a magyar származású Natonek József rabbi, és Moses Hess filozófus.

Natonek már a 19. század közepén írt a független zsidó államról, a többiekkel ellentétben azonban ő nem vallási, hanem történelmi érvekre hivatkozott. Magyarországon nem adták ki műveit, Konstantinápolyba utazott, hogy a szultántól engedélyt kérjen a zsidó nép letelepítésére, így ő volt az első politikai cionista.

Moses Hess 1862-ben publikálta Rom und Jerusalem című művét, melyben előrevetítette a zsidó nép nemzeti újjászületését. Utalt rá, hogy a cionizmus az európai kis népek szabadságmozgalmaihoz csatlakozik.

A század vége felé egyre kiterjedtebbé vált az ún. Chibat Cion mozgalom. A mozgalom vezetői Achad Haam, Smolenskin, és Gordon voltak. Rotschild báró segítségével földművelő telepeseket küldtek Palesztinába.

A "cionizmus" szót először N. Birnbaum használta, a mozgalomról azonban először a Dreyfus-per nyomán született Judenstaat, Herzl Tivadar műve beszél. Ezt tekintik a cionizmus alapművének.

1897-ben gyűlt össze az I. Cionista Világkongresszus Bázelben, és megalakult a Cionista Világszervezet. Herzl így írt naplójában: "Bázelben megalapítottam a zsidók országát, s ha most még nevet is ezen valaki, várjatok 5 vagy legfeljebb 50 évig és meglátjátok".

"1917. november 2-án Lord Balfour, angol külügyminiszter Rotschildhoz írt levelében megígérte a zsidó nemzeti otthon felépítését Erec Jiszraelben. (...) Herzl jóslata "szinte időre" beteljesedett. 1947-ben, tehát pontosan 50 évvel a napló bejegyzése után – osztották fel a brit Palesztin mandátumot egy zsidó és egy arab államra. "A késedelemért azonban igen súlyos árat fizetett a zsidó nép." (idézet a Cionista.hu-ról)

1975. november 10-én az ENSZ 72 szavazattal 35 ellenében (32 hiányzással) elfogadta, a 3379-es határozatot, melynek értelmében "A cionizmus a rasszizmus és a faji megkülönböztetés egyik formája". 1991. december 16-án 111:25 arányban (13 hiányzással) visszavonták ezt a határozatot.

A cionizmus és rasszizmus kapcsolatának kérdése a dél-afrikai Durbanban 2001-ben rendezett, közel 160 állam és több mint 1500 civil szervezet részvételével lezajlott nemzetközi rasszizmus tárgyú konferencián (augusztus 31. – szeptember 7.) is felmerült. A konferencia lezárásaként elfogadott nyilatkozat végső szövegébe a cionizmus rasszizmussal való egyértelmű azonosítása – amelyet pl. Kuba és egyes arab országok szorgalmaztak – ugyan nem került bele, ehelyett a következő szakaszt fogadták el:

"Aggodalmunkat fejezzük ki az idegen elnyomás alatt élő palesztin emberek sorsa miatt. Elismerjük a palesztin emberek önrendelkezési jogát, és jogukat saját államuk megalapítására. Elismerjük továbbá a régió valamennyi országának, köztük Izraelnek, a biztonsághoz való jogát, és felkérjük az összes államot, hogy a békefolyamat támogatásával segítsék elő annak mielőbbi befejezését."

A konferenciáról az USA delegációja, tiltakozásul az Izraelt ért igen heves bírálatok miatt, kivonult ^[4] ^[5].

[szerkesztés] A cionizmus Magyarországon

A cionizmus prominens magyarországi képviselője a Magyarországi Cionista Szövetség (MCSZ), amely a magyarországi cionista szervezetek intézményes kerete. Az MCSZ még a Horthy-korszakban, 1927-ben alakult, és megalakulása óta tagja a Cionista Világszervezetnek (héberül: Hisztadrut Hacioni Haolamit).

Az MCSZ a második világháború előtt, a német csapatok 1944. márciusi bevonulása előtt törvényes keretek között működött, és fontos szerepet játszott a zsidó fiatalok nevelésében és oktatásában. A náci megszállás idején szerepet vállalt a zsidó ellenállásban és életmentésben. A világháború után berendezkedő kommunista diktatúra, annak ellenére, hogy legfelső vezetői (mindenekelőtt Rákosi Mátyás pártfőtitkár) maguk is zsidók voltak, 1949-ben betiltotta a Szövetséget. Tagjai ekkortól illegalitásban tevékenykedtek, és a lehetőségekhez mérten, meglehetősen sikeresen, mindent megtettek a zsidó identitástudat megőrzéséért.

A rendszerváltás után az MCSZ újból a törvényes keretek között tevékenykedik. Tagszervezetei a következők: Hasomer Hacair, Bnei Akiva, Habonim Dror, Herut, Kidma, Marom, Oneg Sabbat Klub, Oz Ve Salom, WIZO és a Likud.

Az MCSZ fő célkitűzései (idézet a Szövetség internetes honlapjáról):

zsidó nemzeti tudat fejlődésének előmozdítása
zsidó, illetve cionista oktatás és nevelés
küzdelem az asszimiláció ellen
a zsidóság Izraelbe való hazatérésének szorgalmazása
Izrael Állam és a diaszpórában élő zsidóság kapcsolatainak előmozdítása
cionista jellegű kezdeményezések támogatása
héber nyelv oktatása
antiszemitizmus elleni küzdelem és a zsidóság jogos érdekeinek védelme.

A Szövetség rendszeresen szervez közös, ún. Széder Estét, ifjúsági vezetőképzést, különböző szemináriumokat, konferenciákat, Hasbara műhelymunkákat és saját Pedagógia Központot működtet, amely tanügyi káderek és fiatalok továbbképzését segíti.

A szövetség kétévenként osztja ki a Herzl–Nordau-érdemérmet. Az MCSZ kiadványa a „Bethlen téri füzetek”, amely a zsidóságot érintő ideológiai kérdésekkel foglalkozik. Emellett a Szochnuttal közösen havonta adja ki az „Erec” nevű folyóiratot.

Az MCSZ a tevékenységéhez szükséges pénzforrásokat pályázatok útján, adományokból, és az adó 1%-ának felajánlásaiból biztosítja.

[szerkesztés] A cionizmus kritikája

A cionizmussal, mint eszmével és mozgalommal szembenálló eszme, mozgalom, politikai törekvés az anticionizmus, amely sokféle, gyakran egymással összekapcsolódó forrásból táplálkozik.

Kritika vallásos zsidók részéről: történelmileg a legkorábbi bírálat, a cionizmus megszületésével egyidős. Eszerint a zsidó állam léte szentségtörés, csak a Messiás állíthatja helyre az ókorban elpusztított Izraelt.

Az asszimilációra, integrációra törekvő zsidók kritikai attitűdje elsősorban a holokausztot megelőző időszakra jellemző, szerintük a világ zsidóságának elsősorban hazájuk társadalmába kell minél szervesebben beilleszkednie.

Az arab és palesztin nacionalizmus szükségképpen szemben áll a zsidó nacionalizmussal, a tét az arabnak tekintett föld, illetve a palesztin szülőföld védelme a betolakodóktól.

A cionizmus baloldali, antiimperialista kritikája szerint az őslakók nacionalizmusa legitimebb, mint a megszállóké, a gyarmatosítóké. Az ENSZ 1975-ös elítélő határozata is nagyjából ezt a gondolatmenetet követi.

A vallásos muzulmánok Jeruzsálemet az iszlám harmadik szent helyének tekintik, így annak idegenek általi elfoglalása dzsihádra ad okot.

Az antiszemiták kritikája a zsidók iránti ellenérzésen alapul, amelyet államukra is kiterjesztenek. A „cionista” kifejezés az antiszemiták szótárában gyakran a „zsidó” megfelelője.

[szerkesztés] Források

^ Magyarországi Cionista Szövetség (MCSZ) honlapja
^ Lásd a Cionista Világszervezet Jeruzsálemi programját[1]
^ Nicholas de Lange: A zsidó világ atlasza (Helikon-Magyar Könyvklub, 1996), 131. old.: „A "cionizmus" homályos és érzelmi töltéssel bíró fogalom, mely mindenki számára mást tartalmazott, lényegében azonban a zsidó identitással és a zsidóknak a más nemzetek között elfoglalt helyével foglalkozó ősrégi kérdések radikális megközelítését jelenti. A cionista számára a zsidóság nem vallási közösség, és nem is különböző országokban élő etnikai közösségek laza társulása, hanem egyetlen nép, melynek van saját hazája: a zsidóság többé nem az általános rendtől eltérő egyedi és meghatározhatatlan kivétel, hanem szabályos, a világ többi népéhez hasonló alapokkal rendelkező nép. A cionizmus egyike azon szélsőséges irányzatoknak, amelyek a "zsidókérdés" összetett problémáira keresnek egyszerű választ. A gyakorlatban azonban ez az egyszerű válasz a cionizmus számára is megoldhatatlan feladatnak bizonyult. Százéves fennállása ellenére, még mindig nem fogalmazódott meg a cionizmus világos és a többség által elfogadott célkitűzése, és a cionizmus retorikájában használt régi jelszó, a "normalizáció" ismét az "egyediség"-nek engedi át az elsőbbséget.”
^ A. Puddington: Durban útjai. Múlt és jövő (zsidó folyóirat);
^ Dr. Gavril Flora (szociológus): Diszkrimináció és idegengyűlölet