Ázsiai vadkutya
A Wikipédiából, a szabad enciklopédiából.
 Veszélyeztetett. Státusz: végveszélyben
|
|||||||||||||||||
 |
|||||||||||||||||
| Rendszertan | |||||||||||||||||
|---|---|---|---|---|---|---|---|---|---|---|---|---|---|---|---|---|---|
|
|||||||||||||||||
|
|
|||||||||||||||||
| Cuon alpinus Pallas, 1811 |
|||||||||||||||||
 Elterjedési területe
|
|||||||||||||||||
|
|
|||||||||||||||||
|
|||||||||||||||||
|
|||||||||||||||||
Az ázsiai vadkutya, más néven dól vagy vörös farkas (Cuon alpinus) a kutyafélék (Canidae) családjába tartozik. Nem túl közeli rokona a farkasnak (Canis lupus). Neme (Cuon), amelynek egyetlen faját képviseli, a kutyafélék egyik ősi oldalága, amely körülbelül az afrikai hiénakutyával (Lycaon pictus) egyidőben válhatott el a többi kutyafélétől.
Tartalomjegyzék |
[szerkesztés] Előfordulása
Ma már csak Indiában és kisebb foltokban Ázsia néhány más országában fordul elő. Egykor azonban Ázsia nagy részén otthon volt. Nem is olyan régen még gyakori volt Oroszországban, Mongóliában, Kínában éppúgy, mint a Himalájában, Indiában, Délkelet-Ázsiában, egészen Jáváig. Sri Lankáról a 20. században irtották ki. Az egykori szovjet tagállamokból szintén csaknem kipusztult.
[szerkesztés] Alfajai
Jelenleg 11 alfaját tartják nyilván.
- Alpesi vadkutya (Cuon alpinus alpinus) – Kelet-Szibéria (a Bajkál-tó környéke, az Amur-vidék és Usszuri föld); vastag sárgás-barnás-vöröses szőrzete és okkersárga színű farka van
- Jávai vadkutya (Cuon alpinus javanicus) – Jáva és Panataia szigete; rövid, világosvörös szőrzete van.
- Szumátrai vadkutya (Cuon alpinus sumatrensis) – Szumátra; rövid, világosvörös szőrzete van.
- Cuon alpinus infuscus; Dél-Mianmar,Thaiföld ,Vietnam és Malajzia; sötétbarna bundája van.
- Burmai vadkutya (Cuon alpinus adjustus) – Észak-Mianmar, Indokína; vörösesbarna bundája van.
- Dekkán vadkutya (Cuon alpinus dukhunensis) – India a Gangesztől délre; vörös bundája és fekete pofaszőrzete van.
- Cuon alpinus primaevus; a Himalája vidéke , Nepál, Szikkim és Bhután; a C. a. dukhunensis alfajnál hosszabb vörös szőrzete van.
- Turkesztáni vadkutya (Cuon alpinus hesperius) – Dél-Szibéria, Kelet-Turkestan és az Altaj-hegység valamint a Tien-San hegység Kína északnyugati részén; hosszú, világossárga szőrzete és fehér hasa van, ez az egyetlen jól elkülöníthető alfaj.
- Tibeti vadkutya (Cuon alpinus laniger) Kasmír és Dél-Tibet; fénylő sárgásbarna szőrzet jellemzi.
- Mongol vadkutya (Cuon alpinus fumosus) – Nyugat-Szecsuán és Mongólia; sárgás-vöörses szőrzet és sötét hát jellemző rá.
- Kiangsi-vadkutya (Cuon alpinus lepturus) – Kína, a Jangce folyótól délre; egyenöntetű vörös szőrzete van.
[szerkesztés] Megjelenése
A dól testhossza (farok nélkül) 90–110 cm, marmagassága 45–50 cm, tömege legfeljebb 25 kilogramm. Számos alfaja közt jelentős különbségeket figyelhetünk meg. A legnagyobbak Himalájában élő példányok (C. a. alpinus). Ezek akár 4000 méter magasságig is felhatolnak, színük sárgás-fakó, hasaljukon a szőr fölöttébb dús. A legkisebb a Szumátrán és Jáván élő alfaj (C. a. sumatrensis). Bár a legtöbb alfaj szőre viszonylag rövid, az Altajban egy hosszú szőrű változat is él.
[szerkesztés] Életmódja
Általában 5–12 fős csoportokban él; a 25 főnél nagyobb falka nagyon ritka. Tápláléka igen változatos: Indiában 90%-ban szarvasokat, kisebbrészt nyulakat, rágcsálókat fogyaszt, míg északabbra fő tápláléka a rénszarvas, a vadjuh, a vadkecske és a borz alkotja. Ínséges időkben megeszi a hüllőket, sőt, olykor növényekre, bogyókra fenyalodik. A hiénakutyához nagyon hasonlóan vadászik: csaknem némán, kitartóan üldözi áldozatát, amibe időnként belemar, és kiszakít belőle egy-egy darabot. Ha szem elől tévesztik a kiszemelt prédát, kitűnő szaglásuk ismét nyomra vezeti őket. Amint a zsákmány összerogy, marcangolni kezdik, és elevenen kezdik el enni. A dól az embert nem támadja meg, és eredetileg messze elkerülte a településeket is. Az utóbbi időben azonban élőhelye annyira összeszűkült, hogy egyes területeken a maradék állomány rákapott a lábasjószágra is. Megoszlanak a vélemények arról, hogy tartanak-e territóriumot: valószínűleg igen, ám amikor a területen elfogy a zsákmány, hamar odébbállnak.
Az ázsiai vadkutya a farkas nagy ellensége. Rudyard Kipling A dzsungel könyve című regényében ezzel kapcsolatban részben saját indiai élményeit, megfigyeléseit dolgozta fel. Kipling igen jól megfigyelte a „dekkáni vörös kutya” életét: megemlítette, hogy ezek a farkasnál valamivel kisebb ragadozók ügyes és kitartó vadászok, a farkasnál nagyobb falkákban élnek. Akár a tigristől is képesek elragadni a zsákmányát, de ha nincs más, beérik rágcsálókkal és gyíkokkal is.
[szerkesztés] Szaporodása
A kölykök természetesen nem kísérik el a felnőtteket vadászni, rájuk „óvónéniként” egy-két nőstény vigyáz. A földbe ásott tanyájukra visszatérő felnőttek a kicsik elé öklendezik a félig megemésztett húst. Olykor egyszerre több szukának is vannak kicsinyei, és a falka közösen neveli, eteti őket. Az ázsai vadkutya nem különösebben szapora faj: a szuka 60–62 napos vemhesség után olykor 8–9 kölyköt is világra hozhat, ám az általános alomszám 3–4. A természetben a tízéves egyed már idősnek számít, ám fogságban akár 16 esztendeig is elélhet.
[szerkesztés] Védettsége
Kipling kora óta az ázsiai vadkutyából veszélyeztetett faj lett, mert elvesztette élőhelyét. Utolsó menedékei az egykori nagy erdőségekből megmaradt, kisebb dzsungel- és erdőfoltok.
Állatkertekben igen ritkán látható: Európában jó, ha öt helyen tartják.
