Széna tér (1956)

A Wikipédiából, a szabad enciklopédiából.

A budapesti Széna tér az 1956-os forradalom idején a második legjelentősebb fegyveres ellenálló központ volt a Corvin köz után.

Főleg budai fiatalok, bányászok és ipari tanulók százai harcoltak itt a betörő szovjet hadsereg ellen Szabó bácsi, az akkor 59 éves Szabó János tehergépkocsivezető irányítása alatt. (Szabót 1957. január 19-én kivégezték.) Az irányításban jelentős szerepe volt Szabó bácsin kívül Bán Róbert műszerésznek, Sillay Rudolf sofőrnek és a jugoszláv állampolgár Ekrem Kemál művezetőnek. A csoport kapcsolatban állt a közelben harcoló más felkelőkkel, így a várbeliekkel, a pasarétiekkel és a szabadság-hegyiekkel. (A Móricz Zsigmond körtériekkel már nem volt kapcsolatuk.)

Az ellenállás kezdetben a Margit híd budai hídfőjére koncentrálódott, ahol október 24-én és 25-én hídőrséget szerveztek. Részben ez a csoport hozta létre 26-én és 27-én a Széna téri ellenállást, vér nélkül elfoglalva a metróépítkezés munkásszállóját, a korábbi Margit körúti fogházat és a környező épületeket.

Csatlakozásuk idejére itt már spontán ellenálló csoport szerveződött (akik október 25-én jutottak fegyverhez). Vezetőjük ekkor még egy 24 éves, máig ismeretlen nevű egyetemista (egy másfél évvel későbbi ügynöki jelentés szerint fiatal katona) volt. Szabó bácsi október 26-án, a nézelődők közül csatlakozott (még aznap éjszaka, vagy másnap választották parancsnokká), és ekkor jelent meg Ekrem Kemál is. A korábbi vezetők közül Szőnyi István és Csecskán Sándor neve ismert.

Az itt lévő ipari tanuló otthon lakói jelentősen gyarapították az ellenállók létszámát. A hídőrséggel nagyjából egyidőben, 26-án csatlakoztak az első pilisszentiváni bányászok, a későbbi Bányászbrigád magja.

A felkelők barrikádokat építettek, ezek megerősítéséhez a Déli pályaudvarról vagonokat toltak oda.

Pest több helyszínétől, így a VIII. és IX. kerülettől eltérően a Széna téren nem folytak nagyon súlyos harcok. (De egy forrás, az Egyesült Államok budapesti nagykövetségének egy távirata súlyos harcokról számolt be a Moszkva tér környékén már október 25-én este 21.30-kor.)

A Bem laktanya tisztjei rá akarták bírni a felkelőket, hogy tegyék le a fegyvert és miközben folytak a tárgyalások, a magyar és szovjet hadsereg október 28-án hajnalban egy hirtelen támadással kiszorította a szabadságharcosokat a térről, de később visszafoglalták a bázist. A fegyverszünet idején a Petőfi laktanya katonái elkezdték a felkelők kiképzését. Ekkor a csoport már 800-900 felkelőből állt, akik ellenőrzésük alatt tartották a kerületi pártházat, a Központi Statisztikai Hivatal épületét, a Bécsi kaput, a hűvösvölgyi ÁVH-épületet és több pártvezetői villát. A központ a Maros utcai ÁVH-épületbe került, de ezt november 4-én kiürítették.

Amikor november 4-én bevonultak a szovjet tankok, mintegy 1400 felkelő próbálta őket megállítani a Széna térnél, sikertelenül. Egyes csoportjaik ezután másutt még tovább folytatták a harcot.

[szerkesztés] A Széna tériek sorsa 1956 után

A forradalom elfojtása után sok Széna téri szabadságharcos elhagyta Magyarországot, az itthon maradottak közül pedig tizennégyet a megtorlás idején kivégeztek (egyedül Fónay Jenő kapott kegyelmet), sokakat börtönbe zártak.

Kivégezték Szabó Jánost, helyetteseit, Bán Róbertet és Ekrem Kemált, a részlegparancsnokok közül Czimer Tibort, Laurinyecz Andrást és Rusznyák Lászlót. Kokics Béla és Pópa (Papp) József a november 4-ei harcokban betöltött szerepükért kaptak halálos ítéletet. A többi kivégzett Széna téri felkelő – Folly Gábor, Garamszegi Alfréd, Kiss István, Kolonics János, Mansfeld Péter, Nagy József – nem elsősorban itteni tevékenységükért kapták a büntetést az ítéletek indoklása szerint.

Eörsi László történész szerint a volt Széna téri felkelők eredetileg harmadik utas, jugoszláv típusú szocialista rendszert képzeltek el, liberális vagy horthysta kevés volt köztük. A túlélők többségének élete a Kádár-rendszerben szerencsétlen volt, családjukkal együtt diszkrimináció sujtotta őket, és Eörsi szerint emiatt sokan átértékelték korábbi nézeteieket, a politikai jobboldalhoz kerülve közel.