Móricz Zsigmond körtér (1956)

A Wikipédiából, a szabad enciklopédiából.

A budapesti Móricz Zsigmond körtér az 1956-os forradalom idején a diktatúra és a szovjet megszállás ellen harcoló civil felkelők egyik legfontosabb ellenállási központja volt.

A legnagyobb harcok ebben a fontos csomópontban és környékén egyes források szerint a szovjet hadsereg két bevonulása utáni napokban, október 24. és október 26. közt, illetve november 4-én és november 5-én voltak. A környék azon a felvonulási útvonalon volt, amelyen keresztül a Dunántúli gyülekezési központokból érkező szovjet tankok megközelítették a budapesti Duna-hidakat. Pongrátz Ernő visszaemlékezése szerint egyik testvérével, Bandival a körtérnél már október 24-én hajnalban harcba keveredtek, amikor egy barrikáddal és szétlocsolt és meggyújtott benzinnel egy tankoszlopot kényszerítettek visszafordulásra a Fehérvári út bejáratánál.

A körtéri felkelők létszáma Horváth Miklós történész becslése szerint 200 és 300 fő közt ingadozhatott, összetételük más felkelőbázisokhoz hasonlóan állandóan változott, de a téren és környékén kialakultak többé-kevésbé állandó csoportok.

A felkelők kezdetben csak gyalogsági fegyverekkel rendelkeztek és nem csak civilek voltak köztük, hanem magyar katonák is.

Egyik lőszer- és fegyverraktáruk a körtér közepén ma is megtalálható épület, a "gomba" volt.

Van olyan forrás, amely szerint a körtéren lévő Népbüfé tetején géppuskás csoport működött, Albert Aladár parancsnoksága alatt és felkelők harcoltak a Móricz körtér 7., 9-10., illetve a 16-os számú háztömbökben, illetve a Bartók Béla út sarkán lévő OTP fiókban (ez utóbbi legalábbis egy ideig Vida József irányítása alatt). A 7-es számú háztömb felkelőinek parancsnoka Peer László volt.

Október 27-én a felkelőket kiszorították a körtérről, illetve a Szabadság híd környékéről, de később visszatértek.

November 4-től a felkelők Oláh Jenő (1933–2001) volt hadnagy és Kiss Amadé vezetésével vették fel a harcot a támadó szovjet tankokkal. Bázisuk a 10. számú ház volt és a Népbüfé tetejéről kelepelt a géppuska. A mintegy 80 ellenállóhoz csatlakozott a pápai rohamlöveg-zászlóalj egy egysége, lövegeikkel együtt. November 5-én legalább három harckocsit sebesítettek meg és visszavunolásra késztették a támadókat. Egyes források szerint másnapra bekerítették őket, de van olyan visszaemlékezés, amely szerint a körtériek számára csak 7-én következett el a vég, 6-án még nem tudtak a hátuk mögé kerülni a Kelenföld irányából, a vasúti töltésen túlról támadó szovjetek.

Oláh és Kiss távoztak az országból. Egyes források szerint a körtéri ellenállókat a megtorlások során nem érte retorzió, mert nem tudták azonosítani őket.