Jankovics Marcell
A Wikipédiából, a szabad enciklopédiából.
Jankovics Marcell (Budapest, 1941. október 21.) rajzfilmrendező, grafikus, könyvillusztrátor, kultúrtörténész, író, politikus.
Apja Jankovics Marcell (1906-1970), banktisztviselő, anyja Bartha Margit (1906-1981?) volt.
Nagyapja id. Jankovics Marcell (1874–1949), író, politikus, ügyvéd volt.
Tartalomjegyzék |
[szerkesztés] Élete
Nővére Jankovics Eszter (sz.1934).
Apjukat 1950-ben koholt vádak alapján letartóztatták, és életfogytiglani kényszermunkára ítélték. '56-ban kiszabadították; a forradalom leverése után felügyelettel szabadlábon maradhatott.
Közben családját 1951-ben kitelepítették, ahonnan csak 1953-ban térhettek vissza.
A gyermek Marcell 1955-től a Pannonhalmi Bencés Gimnázium és Kollégiumba járt, ott is érettségizett.
1959-1960-ban segédmunkásként dolgozott, majd 1960-tól a Pannónia Filmvállalathoz (ma Pannóniafilm kft) került, ahol fázisrajzolóként kezdett dolgozni.
1965-ben rendezőnek nevezték ki. 1965-től 1968-ig Dargay Attilával és Nepp Józseffel közösen készítették a nagy sikerű Gusztáv című rajzfilmsorozatot.
1971-72-ben a Képzőművészeti Gimnáziumban tanított animációt.
1973-ban a Hanna-Barbera megvette a János vitéz forgalmazási jogát angol nyelvterületre, örök időkre. Soha nem vetítették.
1974. Sisyphus c. munkáját Oscar-díjra jelölték.
1981-től pedig az Iparművészeti Főiskolán tanít szintén animációt.
1983-ban elkészült Az ember tragédiájának animációs film forgatókönyve.
1994-től a Magyar Művészeti Akadémia tagja lett.
1996-tól kinevezték a Pannóniafilm Kft ügyvezető igazgatójává. Még ugyanebben az évben megpályázta a Duna Televízió elnöki posztját, sikertelenül.
1997-től a Magyar Iparművészeti Egyetem DLA minősítésű egyetemi magántanára lett.
1998-2002 a Nemzeti Kulturális Alap elnöke.
1998-tól Magyar Művelődési Társaság elnöke.
2003-tól a Fidesz Kulturális Tagozatának elnökségi tagja.
[szerkesztés] Művei
[szerkesztés] Filmek
[szerkesztés] Rendezőként
- Ének a csodaszarvasról (2002)
- Fehérlófia (1982)
- Kacor király (1978)
- Magyar népmesék (sorozat) (1977)
- Küzdők (1977)
- Sisyphus (1975)
- János vitéz (1973)
- Hídavatás (1969)
- Tendenciar (1967)
- Gusztáv, a társas lény (1965)
- Jónás és a cet (1963)
[szerkesztés] Forgatókönyvíróként
[szerkesztés] Egyéb
[szerkesztés] Könyvek
- Jelkép-kalendárium (1988) [1]
- A fa mitológiája (1991) [2]
- Ahol a madár se jár (1996) [3]
- A Nap könyve (1996) [4]
- Mély a múltnak kútja (1998) [5]
- A szarvas könyve (2004)
- Csillagok között fényességes csillag (2006)
- Lékiratok I-II. (2007)
[szerkesztés] Társszerzőkkel
- Jelképtár (1990)
- Csodakút (1994)
- Égforgató csodagyűrű (Mirtse Zsuzsa Égforgató csodagyűrű c. mesekönyvének illusztrálása) (Méry Ratio Kiadó, 2004)
- A lőcsei Szent Jakab templom szárnyasoltárai (Méry Gábor-Jankovics Marcell díszalbuma) (2007)
- Lovagkór (Mirtse Zsuzsa Lovagkór című könyvét tusrajzokkal illusztrálta. A kötet a Méry Ratio kiadó gondozásában jelent meg.) (2007)
[szerkesztés] Kritika
Az elmúlt másfél, két évben számos kritika érte Az ember tragédiája c. Madách műnek a rajzfilmváltozatáért. A mű másfél évtizede befejezetlen (részleteiben bemutatták, többek között a Duna Televízióban, az MTA-n), s állítása szerint körülbelül 100 millió forint kellene még a befejezéséhez. A mű már eddig is nagyon sok pénzt emésztett fel. Leginkább tanítványai támadják (saját bevallása szerint, lásd Heti Válasz interjú) részben a Manifeszten keresztül.
Az újabb hírek szerint[1] 2008-ban fog megjelenni a 160 perces rajzfilm DVD-n, ám 3-szor 50 percben a televízióban is be fogják mutatni.
[szerkesztés] Díjai
- Balázs Béla-díj 1974
- Arany Pálma díj a Küzdők c. filmjéért 1977
- Kossuth-díj 1978
- Ifjúsági Díj 1982
- Érdemes Művész 1984
- Minden idők legjobb rajzfilmje díja (Los Angeles) a Fehérlófia c. filmjéért 1984
- Életfa-díj 1988
- A Magyar Köztársasági Érdemrend középkeresztje 1998
[szerkesztés] Források
[szerkesztés] Külső hivatkozások
- Jankovics Marcell: Kultúra és civilizáció
- Jankovics Marcell a PORT.hu-n
- Erdélyi Magyar Könyvklub
- Ez a film már járt nekem – a 168 Óra interjúja (2002)
- Interjú (MaxVip Online Magazin, 2005)
- Interjú a Heti Válasz c. újságban
- Interjú a Magyar Naplóban
- Fidesz Kulturális Tagozat Országos Elnökségi Tag – (majdnem teljes) filmográfia
- Dokumentumfilm Jankovics Marcellről a PORT.hu-n (Port.hu)
- A tragédia képei a PORT.hu-n – Jankovics Marcell filmjéről (Port.hu)
- Tragédia!!! – vitafórum a Manifeszt honlapján
- Jankovics Marcell tragédiája (Az ember tragédiája torzója) * (Index.hu, 2007. január 26.)
- Mostohaöcsike a csúcson – Népszabadság 2007. január 26.
[szerkesztés] Videóformátum
- Interjú a Nap-Keltében „Tégy a gyűlölet ellen” (2005. május 30.)
- „Hálátlan szerep” – interjú (Nap-Kelte, 2005. április 2.)
- Jankovics Marcell beszél a vízkeresztről
- Jankovics Marcell beszéde a 2006-os tüntetéssorozaton (2006. október 10.)
- Jankovics Marcell a „Találjunk ki egy országot” c. műsorban
- A Záróra című műsorban 2008. március 13.