Habsburg–Lotaringiai Ferenc Ferdinánd főherceg
A Wikipédiából, a szabad enciklopédiából.
Habsburg-Lotaringiai Ferenc Ferdinánd főherceg (Franz Ferdinand Karl Ludwig Josef von Habsburg-Lothringen, Erzherzog von Österreich-Este) (Graz, 1863. július 18. – Szarajevó, 1914. június 28.) osztrák főherceg, 1896-tól az Osztrák–Magyar Monarchia trónörököse. Az életét kioltó szarajevói merénylet az I. világháborút kirobbantó eseménynek tekinthető.
Tartalomjegyzék |
[szerkesztés] Élete
[szerkesztés] Származása, testvérei
Ferenc Ferdinánd édesapja Habsburg-Lotaringiai Károly Lajos főherceg (1833–1896), I. Ferenc József császár és király öccse, Habsburg-Lotaringiai Ferenc Károly főhercegnek (1802–1878) és Zsófia főhercegnőnek (1805–1872) fia volt. Édesanyja Károly Lajos főherceg második felesége, Mária Annunciáta nápoly-szicíliai királyi hercegnő (Principessa Maria Annunciata di Borbone della Due Sicilie, 1842–1871), II. Ferdinánd nápoly-szicíliai királynak (1810–1859) és Mária Terézia Izabella főhercegnőnek (1816–1867) leánya volt. E házasságból négy gyermek született:
- Ferenc Ferdinánd főherceg (1863–1914), 1896-tól trónörökös.
- Ottó Ferenc József főherceg (1865–1906), a „szép Ottó”, akinek fia, Károly lett a Monarchia utolsó uralkodója.
- Ferdinánd Károly Lajos főherceg (1868–1915).
- Margit Zsófia főhercegnő (1870–1902), aki Albrecht württembergi herceghez ment feleségül.
Ferenc Ferdinánd féltestvérei, apjának harmadik házasságából, amelyet a Bragança-házból való Mária Terézia portugál infánsnővel (1855–1944) kötött:
- Mária Annunciáta főhercegnő (1876–1961), aki Prágában a Hradzsini Szent Teréz kolostor főapátnője lett.
- Erzsébet Amália főhercegnő (1878–1960), aki Aloys (Alajos) von und zu Liechtenstein herceghez ment feleségül, az ő fiuk lett II. Ferenc József, Liechtenstein uralkodó hercege.
[szerkesztés] Ifjúkora
Ferenc Ferdinánd 12 éves korában, császári nagybátyja beleegyezésével felvette az Este hercegi családnevet is, mivel ezzel vehette át elhunyt unokabátyjának, V. Ferenc modenai uralkodó hercegnek jelentős örökségét. Ezzel Ausztria egyik legvagyonosabb emberévé vált. Hivatalos teljes neve így Franz Ferdinand Karl Ludwig Josef von Habsburg-Lothringen, Erzherzog von Österreich-Este lett.
Ferenc Ferdinánd 1878-ban megkapta az Aranygyapjas rendet, ugyanebben az évben kezdték meg katonai kiképzését. Áprilistól hadnagyi rangban a 32. budapesti háziezrednél (a „harmincketteseknél”) szolgált. 1883-tól Felső-Ausztriában, a 4. (Albrecht főherceg) dragonyosezredhez (Dragonerregiment) vezényelték, 1885-ben századossá léptették elő. 1888-ban a 102. cseh gyalogezredben szolgált, 1889-ben a 9. huszárezred ezredesévé léptették elő, és a soproni 19. gyalogezred tulajdonosává nevezték ki. Katonai szolgálati ideje során többször is súlyosan megbetegedett tüdőbajban. (Édesanyja, Mária Annunciáta főhercegné is ebben a betegségben halt meg 1871-ben). A betegség miatt 1895 őszén aktív katonai szolgálatát, vezérőrnagyi rangban átmenetileg meg is kellett szakítania.
Orvosai tanácsára 1892–1893-ban kíséretével együtt világ körüli utazást tett a „Kaiserin Elisabeth” torpedóromboló fedélzetén. Útja Triesztből Indiába, Indonéziába, Ausztráliába, Japánba, Kanadába és Észak-Amerikába vezetett. Az út során szerzett tapasztalatait és benyomásait „Világ körüli utam naplója” („Tagebuch meiner Reise um die Erde”) c. könyvében foglalta össze (1895-ben Bécsben kiadta Alfred Hölder).
1895-ben és 1896-ban a téli hónapokat gyógyfürdőkben töltötte Egyiptomban, és – sokak várakozásával szemben – kigyógyult betegségéből. Unokaöccsének, Rudolf koronahercegnek 1889. január 30-án Mayerlingben elkövetett öngyilkossága után Ferenc Ferdinánd édesapja, Károly Lajos főherceg, a császár legidősebb öccseként az Osztrák–Magyar Monarchia trónörököse lett. Az apa 1896. március 19-én bekövetkezett halála után Ferenc Ferdinánd főherceg lett a birodalom trónörököse. 1897-ben a 7. dzsidásezred tulajdonosává nevezték ki. , 1899-ben lovassági tábornokká léptették elő. 1989. március 29-én a császár kinevezte a haderő főfelügyelőjének, ugyanebben az évben a kassai 6. tüzérezred tulajdonosa lett. 1899-ben lovassági tábornokká nevezték ki. 1900-ban Berlinben képviselte Ferenc József császárt, és kitüntették a porosz Fekete Sas renddel. Szintén ő képviselte a császárt 1901-ben Viktória angol királynő temetésén, 1902-ben VII. Eduárd angol király koronázásán (és a temetésén is, 1910-ben). 1902-ben a császár tengernaggyá is kinevezte. Az osztrák tudományos akadémia tiszteletbeli tagjává választotta.
A császári család tagjai igyekeztek őt rangjához illő (standesgemäß) házasságkötésre buzdítani, hogy megakadályozzák a Chotek Zsófia grófnővel kötendő, rangon aluli házasság tervét. Feleségnek ajánlották neki Rudolf koronaherceg özvegyét, Stefánia belga hercegnőt (1864–1945), vagy Matild szász hercegnőt (1863–1933). E törekvések kudarcot vallottak.
[szerkesztés] Házassága Chotek Zsófia grófnővel
1900. július 1-jén Ferenc Ferdinánd feleségül vette Chotek Zsófia grófnőt, egy cseh diplomatának, Bohuslaw Chotek-nek, Chotkowa és Wognin grófjának leányát, aki Izabella főhercegnének, Frigyes főherceg feleségének udvartartásához tartozott.
Bár az esküvő napján a császár az asszonyt főnemes hercegnői (Fürstin von Hohenberg) rangra emelte, de csak 1909-ben adta meg meg neki az uralkodó család nőtagjait megillető hercegnői (Herzogin von Hohenberg) címet, és az ezzel kijáró Fenség („Hoheit”) megszólítás jogát. A Chotek-ek az egyik legősibb cseh főnemesi családból származtak, a Habsburg-család mégsem tartotta őket saját magukkal azonos rangban születetteknek („Ebenbürtigkeit”). Rosszindulatú udvaroncai emellett a grófnőt egyszerű modorú, száraz, ritkán mosolygó, szolgálatkész, háziasszonyos, szerény és betű szerinti értelemben vett istenfélő személynek tartották. I. Ferenc József császár makacsul visszautasította, hogy a grófnő családját a Habsburgokkal azonos rangúnak elismert („ebenbürtige”) főnemesi családok sorába emelje. Hosszú vonakodás után is csak morganatikus házasság megkötését engedélyezte unokaöccsének, ezt is csak olyan korlátozások mellett, hogy Chotek Zsófia a trónörökös feleségeként sem viselheti a a jövendő császárné („die künftige Kaiserin-Gemahlin”) címet, csupán a a jövendő császár felesége („die Gemahlin des künftigen Kaisers”) megjelölést. A császár feltételül szabta azt is, hogy a házasságból születendő gyermekekeknek a von Hohenberg családnevet kell viselniük, és ki lesznek zárva a trónöröklésből.
A Cseh Királyságban és a Magyar Királyságban viszont a hitvallás tekintetében tolerancia uralkodott, így, ha Ferenc Ferdinánd örökölte volna a Monarchia uralkodói trónját, Zsófiából lehetett volna Magyarország és/vagy Csehország királynéja, de Ausztria császárnéja nem.
A Chotek Zsófiával kötött házasság súlyos konfliktust okozott Ferenc Ferdinánd és rokonai között. Ferenc Ferdinánd édestestvérei, Ottó főherceg, Ferdinánd Károly főherceg és Margit Zsófia főhercegnő nem jelentek meg bátyjuk esküvőjén. Csak mostohaanyja, Mária Terézia portugál infánsnő, Károly Lajos főherceg özvegye jött el Mária Annunciáta és Erzsébet Amália főhercegnőkkel, Ferenc Ferdinánd mostohatestvéreivel. Jellemző, hogy később éppen testvéröccse, az erkölcsprédikátor Ferdinánd Károly főherceg vett feleségül polgári származású leányt, emiatt a Habsburg-család ki is tagadta őt. „Burg Ferdinánd” néven élt polgári életet. A Chotek Zsófiával kötött házasság súlyosan megterhelte Ferenc Ferdinánd hivatali kapcsolatát Frigyes főherceggel, a haderő felügyelőjével, a Landwehr parancsnokával, mivel Frigyes felesége, Isabella von Croÿ-Dülmen hercegnő személyes sértésnek vette, hogy a trónörökös az ő leánya helyett annak udvarhölgyét, egy alacsonyabb rangú diplomata leányát választotta.
[szerkesztés] Gyermekei
A család a bécsi Belvedere kastélyban lakott. Nyári rezidenciájuk a csehországi Konopiště kastélyában volt. Ferenc Ferdinánd és Chotek Zsófia házasságából négy gyermek született, akik anyjuk rangját örökölték. A legidősebb fiú Hohenberg uralkodó hercegének címét (Herzog), a többiek az alacsonyabb, nem-uralkodó hercegi címet (Fürst) kapták:
- Sophie von Hohenberg hercegnő (Fürstin von Hohenberg, 1901–1990), aki 1920-ban Friedrich von Nostitz–Rieneck grófhoz (1893–1973) ment feleségül.
- Maximilian von Hohenberg herceg (Herzog von Hohenberg, 1902–1962), aki 1926-ban Elisabeth von Waldburg–Wolfegg und Waldsee grófnőt vette feleségül.
- Ernst von Hohenberg herceg (Fürst von Hohenberg, 1904–1954), aki 1936-ban Marie-Therèse Wood-ot vette feleségül.
- Egy fiú (halva született */† 1908).
[szerkesztés] Politikai szerepe
Trónra lépése után Ferenc Ferdinánd II. Ferenc császár néven szándékozott uralkodni. Törekvései közé tartozott a Monarchia haderejének korszerűsítése és megerősítése. Fontos politikai terve volt a dualista kormányzati rendszer átalakítása „trializmussá”, azaz Ausztria és a Magyar Királyság kétoldalú kiegyezésének három oldalúvá bővítése, a Birodalom szláv népeiből képzett tömb részvételével. Erre a szerepre tudatosan készült, annak ellenére, hogy Ferenc József (őt sem) kívánta bevonni az uralkodói feladatokba.
Bár Ferenc Ferdinándnak hivatalosan soha nem volt szerepe az Osztrák–Magyar Monarchia politikai vezetésében, mégis aktív részese volt a császári politikának. Ezért rezideált a bécsi Belvedere kastélyban, tanácsadói testületével, az 1908-ban alakított „kis katonai hivatallal” együtt, amely hamarosan komoly politikai központtá nőtt, Alexander Brosch von Aarenau ezredes vezetésével. A csoport minden fontos tagja a magyar vezető hatalom ellenfele volt, így Alexandru Vaida-Voievod román politikus, Milan Hodža szlovák politikus és Ottokar Theobald Czernin gróf, cseh arisztokrata. Ferenc Ferdinándot követte Kristóffy József korábbi magyar belügyminiszter is, aki az általános választójog magyarországi bevezetéséért harcolt. A trónörökös természetesen nem volt demokrata, Kristóffy tervét pusztán eszköznek tekintette, amellyel a függetlenséget képviselő magyar uralkodó osztály erejét megtörheti. Tudatosan távol tartotta magától a magyar függetlenségi irányzat vezetőit, Tisza Istvánt és Andrássy Gyulát.
E reformok Horvátország, Bosznia-Hercegovina és Dalmácia egyetlen birodalomrésszé való egybefoglalásán alapultak. Ez szembenállt Szerbia érdekeivel, akik szerb vezetés egyesített délszláv királyságot akartak létrehozni. A trialista állam terve, és az erről folyó nyilvános, éles sajtóviták felszították a szerbek gyűlöletét Ferenc Ferdinánd és a Habsburgok ellen. A másik oldalon, az osztrák-magyar polgárság és nemesi osztályok között fokozódott a szerb-gyűlölet („Serbien – muß sterbien”, vagy „Megállj, megállj, kutya Szerbia”). A gyűlöletkampányt mindkét oldalon a kormányzatok által ellenőrzött sajtó is szította.
A „trializmus” az első lépés lett volna az Aurel Popovici (1863–1917) által is javasolt szövetségi állam, a „Nagy-Ausztria-i Egyesült Államok” megvalósításának irányában. Ez az átalakítás – egyebek mellett – államjogilag megszüntette volna a Magyar Királyság és Horvátország unióját, amely az 1867-es osztrák-magyar egyik meghatározó eleme, és az 1868-as magyar-horvát) kiegyezés alapköve volt. Ferenc Ferdinánd törekvései a magyar uralkodó osztály érdekeit súlyosan sértették, terveit Magyarországon ellenségesen fogadták, magyargyűlölőnek tartották. Tény, hogy a főherceg eltökélt szándéka volt a Magyar Királyság 1867-ben rögzített alkotmányos különállásának megszüntetése, és a magyar állam betagolása a szövetségi államrendszerbe, amelyben az uralkodónak erős központi irányító szerepet szánt.
A trónörökös veszélyes ellenséggé vált udvari körökben. Reformjai sok hatalmasságot kizökkentettek volna ügyeik megszokott, kényelmes rendjéből. Tartottak tőle a magyar, de legfőképpen a szerb nacionalisták.
Ferenc Ferdinánd azt is elérte, hogy Franz Conrad von Hötzendorf grófot, akit I. Ferenc József császár 1911-ben azért váltott le a birodalmi vezérkari főnök tisztségéből, mert preventív (megelőző) háborút készített elő Szerbia ellen, 1912-ben ismét kinevezték beosztásába. Mindazonáltal Ferenc Ferdinándot úgy értékelik, hogy ellensége volt mindenféle átgondolatlan katonai „odacsapásnak”, és el akarta kerülni a háborút az Orosz Birodalommal, „nehogy a cár és a császár egymást trónjaikról kölcsönösen letaszítsák, szabad utat engedve a forradalomnak”.
Reformtervei és rangon aluli (morganatikus) házassága ellenére Ferenc Ferdinánd soha nem tudott népszerű egyéniségge válni. Ebben valószínűleg része volt kevéssé megnyerő személyiségének is. Karl Kraus osztrák író (1874–1936), aki rokonszenvezett a főherceggel, így fogalmazott: „Er war kein Grüßer” (kb. „Nem volt ínyére senki”). Rendkívül elutasító volt minden a kultúra mindenféle újdonságával, fejleményeével szemben. E reakciós világnézete tovább rontotta hírnevét.
[szerkesztés] Merénylet Szarajevóban
Június 28-a, a rigómezei csata emléknapja Szerbiában nemzeti gyásznap. 1389-ben e napon a törökök szétverték Lázár szerb király hadseregét, megszűnt a középkori szerb királyság. A szerbek súlyos provokációnak érezhették, hogy Ferenc Ferdinánd főherceg éppen ezen a napon tett hivatalos látogatást Boszniában, melyet az Osztrák–Magyar Monarchia csak nemrégen annektált. A szarajevó-i utazás hivatalos cálja a k.u.k. csapatok ott folyó hadgyakorlatának szemlézése volt, Oskar Potiorek táborszernagynak, a tartomány főnökének és katonai kormányzójának meghívására. A bosnyák földalatti szervezet, a „Mlada Bosna”, együttműködve a „Fekete Kéz” szerb terrorszervezet tagjaival, erre az alkalomra merényletsorozatot készített elő. A gyilkosság tervéről a szerb kormány is tudott, hiszen Apis, a „Fekete Kéz” titkos szervezet vezetője valójában Dragutin Dimitrijević ezredes volt, a szerb katonai titkosszolgálat tisztje. Potiorek tábornok hanyagsága miatt a biztonsági intézkedéseket elhanyagolták. A főherceg tervezett útvonalán hat felfegyverzett merénylő állt készenlétben. Egy elhibázott bombamerénylet után a 20 éves Gavrilo Princip két pisztolylövéssel meggyilkolta a gépkocsijában ülő trónörököst és feleségét.
[szerkesztés] Temetése
Rangon aluli, morganatikus házasságuk miatt a császár megtagadta a hivatalos állami gyászszertartást. A holttesteket a bécsi Hofburgban ravatolozták fel, majd – a császári család szokásos temetkezési helye, a bécsi kapucinusok Császár-Kriptája (Kaisergruft) helyett – az alsó-ausztriai Artstetten kastélyának családi kriptájában temették el, szándékoltan szerény, „harmadosztályú” külsőségek mellett („Begräbnis III. Klasse”). Ferenc Ferdinánd hagyatékából a kastélyban az utódok később múzeumot rendeztek be, amely a főherceg életét mutatja be, a hivatalos közjogi méltóságot és a magánembert is.
[szerkesztés] A szarajevói merénylet politikai következményei
A közös ügyekért felelős császári és királyi minisztertanács üléseinek jegyzőkönyveiből kitűnik, hogy az Osztrák–Magyar Monarchia Szerbiát háborúval akarta megrendszabályozni, egyszer s mindenkorra. 1914. július 23-án a Monarchia egy igen kemény hangú, 48 órás ultimátumot intézett Szerbiához, amelyben – többek között – azt követelte, hogy a szerb kormány azonnal szüntesse be az Osztrák–Magyar Monarchia területi integritása ellen folyó akciókat és propagandatevékenységet, és olyan hivatalos bírósági eljárásban tisztázza a merénylet hátterét, amelyben a Monarchia tisztviselői is résztvesznek. Az ultimátumot szándékosan úgy fogalmazták, hogy azt egészében egyetlen szuverén állam se fogadhassa el.
Az ultimátum formailag nem is volt ultimátumnak tekinthető, mert (még) nem fenyegetett háborúval, csak a diplomáciai kapcsolatok megszakításával. Ez olyan finom részlet volt, amelyre Leopold von Berchtold gróf, a közös külügyminiszter különös hangsúlyt fektetett. A szerb kormány a megadott határidőn belül válaszolt az ultimátumra, de azt nem „feltétel nélkül” fogadta el. Végül az Osztrák–Magyar Monarchia, a Német Császárság ösztönzésével és támogatásával 1914. július 28-án hadat üzent Szerbiának. Az akkori nagyhatalmi szövetségi rendszerekből következően ez a lépés kirobbantotta az első világháborút.
Ferenc Ferdinánd halála után legidősebb öccsének, Ottó főhercegnek (1865–1906) elsőszülött fia, Károly főherceg lett az Osztrák–Magyar Monarchia trónörököse. I. Ferenc József császár 1916. november 21-én bekövetkezett halála után ő lett I. Károly néven Ausztria császára, IV. Károly néven magyar és cseh király, az Osztrák–Magyar Monarchia utolsó uralkodója.
[szerkesztés] Irodalom
- Gonda Imre – Niederhauser Emil: A Habsburgok. Egy európai jelenség, Gondolat, Budapest, 1978, ISBN 963-280-714-6
- A.J.P. Taylor: A Habsburg Monarchia (The Habsburg Monarchy), 1809-1918, Scolar, Budapest, 2003, ISBN 963-9193-87-9
- Erika Bestenreiner: Franz Ferdinand und Sophie von Hohenberg. Verbotene Liebe am Kaiserhof, Piper, München 2004, ISBN 3-492-04514-6
- Gordon Brook-Shepherd: Die Opfer von Sarajevo. Erzherzog Franz Ferdinand und Sophie von Chotek, Engelhorn-Verlag, Stuttgart 1988, ISBN 3-87203-037-X
- Friedrich Weissensteiner: Franz Ferdinand, der verhinderte Herrscher, Piper, München 1999, ISBN 3-492-21532-7
- Wladimir Aichelburg: Erzherzog Franz Ferdinand von Österreich-Este und Artstetten, Verlagsbüro Johann Lehner, Bécs, 2000.
[szerkesztés] Külső hivatkozások
- Ferenc Ferdinánd élettörténete (angolul)
- Ferenc Ferdinánd családfája
- Horthy Miklós emlékezése Ferenc Ferdinándra (angolul)
- A Ferenc Ferdinánd elleni merénylet az osztrák sajtóban (Österreichische Nationalbibliothek)
[szerkesztés] Szépirodalom, film
- Redl ezredes, magyar játékfilm, készült 1985-ben, rendezte: Szabó István. Ferenc Ferdinándot Armin Mueller-Stahl német színész alakította. A főherceg „magyarbarátként” való bemutatása művészi fikció.
