Dmitrij Dmitrijevics Sosztakovics

A Wikipédiából, a szabad enciklopédiából.

Sosztakovics 1942-ben.

Dmitrij Dmitrijevics Sosztakovics (Дмитрий Дмитриевич Шостакович) kiejtése^✩ (Szentpétervár, 1906. szeptember 25. (szeptember 12.) – Moszkva, 1975. augusztus 9.) orosz zeneszerző és zongoraművész. Leghíresebb művei: 15 szimfónia és 15 vonósnégyes.

Tartalomjegyzék

1 Élete
2 Műveiből
3 Külső hivatkozások
- 3.1 Meghallgatható anyagok
- 3.2 Könyv

[szerkesztés] Élete

[szerkesztés] Gyermek- és ifjúkor

Sosztakovics korán kitűnt zeneszerzői és zongoratehetségével. 1922-ben kezdte meg tanulmányait a szentpétervári konzervatóriumon, amely ebben az időben Glazunov vezetése alatt állt. Első fontos műve az 1925-ben írt diplomadarabja, az I. szimfónia.

A diploma megszerzése után kezdetben zongoristaként és komponistaként is működött, de a kritikusok túl száraznak értékelték játékát, így később csak saját műveit adta elő. 1927-ben írta meg – a „A Nagy Októberi Forradalom emlékére” alcímet viselő – II. szimfóniáját. E szimfónia megalkotásával egy időben látott neki – az ismert Gogol-novellán alapuló – Az orr című, szatirikus operája komponálásának. 1929-ben egy sztálinista művészeti szervezet felrótta a zeneszerzőnek, hogy operája formalista, és mikor egy évvel később bemutatták a dalművet, azt a kritika alaposan lehúzta.

1927-ben kezdődött a zeneszerző barátsága Ivan Szolertinszkijjel, akivel nagyon közeli barátok maradtak annak 1944-es haláláig. Szolertinszkij ismertette meg a zeneszerzővel Gustav Mahler zenéjét, melynek később, a IV. szimfónia komponálásától kezdve nagy hatása lett Sosztakovics muzsikájára.

Az 1920-as évek végén és az 1930-as évek elején a TRAM nevű proletár ifjúsági színházban dolgozott, ami megvédte őt az ideológiai támadásoktól. E periódus nagy részét a Kisvárosi Lady Macbeth című operájának megírásával töltötte. Az operát 1934-ben mutatták be, fergeteges sikerrel.

1932-ben úgynevezett nyitott házasságra lépett Nina Varzarral.

[szerkesztés] Az első megbélyegzés

1936-ban Sosztakovics kegyvesztetté vált. Az év elején támadássorozatot indítottak ellene a Pravdában. Az egyik leghíresebb ellene irányuló cikk címe ,,Zene helyett káosz" volt. A Sztálin szította hadjárat során a Lady Macbethet formalistának bélyegezték. Sosztakovics egyre kevesebb megrendelést kapott, jövedelme az egyharmadára csökkent. A IV. szimfóniát ugyan elkezdték gyakorolni, de előadása az adott politikai légkörben nem volt lehetséges. Egészen 1961-ig nem mutatták be, ennek ellenére Sosztakovics nem tagadta meg az alkotást, továbbra is negyedik szimfóniájaként tartotta számon.

Mindeközben 1936-ban a sztálinista terror a csúcspontjára hágott, a zeneszerző számos barátját és rokonát megölték vagy börtönbe zárták. Egyetlen vigasza az lehetett, hogy 1936-ban megszületett lánya, Galina, két évvel később pedig fia, Maxim.

Az 1937-es V. szimfónia afféle kompromisszum: nem foglal állást sem nyíltan, sem burkoltan a rendszer ellen vagy mellett, zeneileg konzervatív, de nem banális. A mű sikert aratott, és máig Sosztakovics legnépszerűbb alkotásai közé tartozik. Ebben az időben írta meg első vonósnégyesét is. Kamarazenéjében kísérletezhetett, és kifejezhetett olyan dolgokat is, amik elfogadhatatlanok lettek volna a szélesebb nyilvánosságnak szánt szimfóniákban.

1937 szeptemberében zeneszerzést kezdett tanítani a Konzervatóriumban, ami némi anyagi biztonságot nyújtott, ugyanakkor akadályozta a zeneszerzésben.

[szerkesztés] Háború

Amikor Németország megtámadta a Szovjetuniót, és megkezdődött a leningrádi ostrom, Sosztakovics először Leningrádban maradt, és VII. szimfóniáján dolgozott. Később, 1941 októberében a zeneszerzőt családjával együtt Kujbisevbe (a mai Szamarába) menekítették. Itt fejezte be a mű komponálását, mely később az orosz ellenállás szimbóluma lett a Szovjetunióban és Nyugaton egyaránt.

A család 1943-ban Moszkvába költözött. Az ebben az évben keletkezett VIII. szimfónia hosszú és komor mű. A hatalomnak túl komor volt, és hamarosan betilották, a tilalom egészen 1960-ig volt érvényes.

[szerkesztés] A második megbélyegzés

1948-ban a Zsdanov-rendelettel Sosztakovics ismét kegyvesztetté vált. Műveinek nagy részét betiltották, nyilvános bűnbánásra kényszerítették, családját megfosztották előjogaitól.

A következő néhány évben megélhetése biztosítására filmzenéket, rehabilitációja érdekében rendszerhű alkotásokat szerzett. A komoly munkák az asztalfióknak készültek. Ez utóbbiak közé sorolható a Hegedűverseny és a Zsidó népköltészetből című dalciklus. Nem világos, hogy felismerte-e ez utóbbi mű megírásából eredő potenciális veszélyeket. A rendszer ugyan támogatta, ha valaki a népdalokban lelt ihletet, de ebben az időben már folyt a háború utáni antiszemita hadjárat is, amelynek áldozatai közül sokan közel álltak Sosztakovicshoz.

1949-ben enyhítettek a zenéjét és életét érintő megszorításokon, hogy részt vegyen egy USA-ba induló, szovjet kiválóságokból álló küldöttségben. Ebben az évben írta meg az Dal az erdőkről című kantátát is, melyben Sztálint mint „nagyszerű kertészt” dicsőíti. 1951-ben a Legfelső Tanács küldöttévé választották. Sztálin 1953-ban bekövetkezett halála nagyban elősegítette Sosztakovics rehabilitációját. Ez észrevehető X. szimfóniájában is, mely számos zenei idézetet és kódot (például a DSCH-t és az Elmira-motívumokat) tartalmaz. Ezek jelentéséről a vita máig folyik. Az V. szimfóniával együtt ez az egyik leghíresebb szerzeménye. Ebben az évben mutatták be számos, eredetileg az asztalfióknak szánt művét is.

A negyvenes és az ötvenes évek alatt Sosztakovics közeli kapcsolatot alakított ki két tanítványával, Galina Usztvolszkajával és Elmira Naziroval. Az előbbit 1937 és 1947 között tanította. Nem világos, hogy milyen volt ez a kapcsolat: Rosztropovics „gyengédnek” nevezte, maga Usztvolszkaja pedig 1995-ben egy interjú során azt állította, hogy az 50-es években egyszer kikosarazta a zeneszerzőt. Ugyenezen interjúban azonban Usztvolszkajáról Viktor Szuszlin, a barátja azt állította, hogy 1947-ben, diplomázása idején nagyon csalódott a komponistában. A Nazirovával való, 1953 és 56 közé tehető kapcsolat valószínűleg egyoldalú volt, a zeneszerző leveleket írt a lányhoz. A háttérben ugyanakkor ott volt Sosztakovics Nina Varzarral kötött első, nyitott házassága, egészen annak 1954-ben bekövetkezett haláláig. Második feleségét, Margarita Kainovát 1956-ban vette el, de nem illettek egymáshoz, és három évvel később elváltak.

A XI. szimfónia értelmezése vitatott, egyesek szerint az 1905-ös orosz forradalomra, mások szerint az 1956-os magyarországi forradalomra utal.

[szerkesztés] Sosztakovics belép a pártba

1960 újabb fordulópontot jelentett Sosztakovics életében: ekkor lépett ugyanis be a Kommunista Pártba, egyesek szerint az elkötelezettség bizonyítása érdekében, vagy azért, mert kényszerítették, mások szerint gyávaságból.

Ebben az időszakban – 1958-tól kezdődően – sokat szenvedett a gyermekbénulástól.

Sosztakovics magánéleti válsága a – X. szimfóniához hasonlóan kódokkal és idézetekkel teletűzdelt – VIII. vonósnégyesben tükröződik.

1962-ben – immáron harmadik alkalommal – ismét megházasodott, a mindössze 27 éves Irina Szupinszkaját vette el. Ebben az időben Sosztakovics ismét az antiszemitimus céltáblája lesz XIII. szimfóniája („Babij Jar”) miatt. E művében számos, Jevgenyij Jevtusenkótól származó verset megzenésített. Ezek közül az első a II. világháborúban meggyilkolt zsidóknak állít emléket. Megoszlanak a vélemények abban a tekintetben, hogy ez mennyire volt veszélyes, a verset ugyanis már közölték, nem volt betiltva, még ha vitatott is volt. A szimfónia bemutatója után Jevtusenkónak ki kellett egészítenie versét egy verszakkal, mely szerint Babi Jarnál a zsidók mellett oroszok és ukránok is meghaltak.

[szerkesztés] Időskor

Sosztakovics öregkorában számos krónikus betegségben szenvedett, csontvelőgyulladása tovább romlott, és a 60-as évek közepétől szívpanaszai voltak. Legtöbb késői műve (a XIV. és a XV. szimfónia, továbbá a késői vonósnégyesek) komor hangulatúak. Interpretációjuk kevésbé problematikus mint a korai, nagyobb nyilvánosságnak szánt műveké, így a nyugati kritikusok nagyra tartják őket.

Sosztakovics 1975. augusztus 9-én hunyt el tüdőrákban. A moszkvai Novogyevicsi temetőben van eltemetve. Fia, Maxim zongorista és karmester. Apja számos művét neki ajánlotta, és ő mutatta be a zeneszerző egyes alkotásait.

[szerkesztés] Műveiből

[szerkesztés] Operák, balettek

Az orr, Op. 15, (1928)
Kisvárosi (Mcenszki) Lady Macbeth, Op. 29 (1932)
A (szerencse)játékosok, Op. 63 (1941-2)
Katyerina Izmajlova, Op. 114, az Op. 29 átdolgozott változata, (1963)
Moszkva, Cserjomuski, (1959)
Bolt (Csavar), Op. 27 (1931)
Az aranykor, Op. 22 (1930)
A tisztavizű patak, Op. 39 (1935)

[szerkesztés] Szimfóniák

1., f-moll szimfónia, Op. 10, (1925)
2., B-dúr szimfónia, „Október”, Op. 14, (1927)
3., Esz-dúr szimfónia, „Május 1.”, Op. 20, (1929)
4., c-moll szimfónia, Op. 43, (1936)
5., d-moll szimfónia, Op. 47, (1937)
6., b-moll szimfónia, Op. 54, (1939)
7., C-dúr szimfónia, „Leningrád”, Op. 60, (1941)
8., c-moll szimfónia, Op. 65, (1943)
9., Esz-dúr szimfónia, Op. 70, (1945)
10., e-moll szimfónia, Op. 93, (1953)
11., g-moll szimfónia, „Az 1905-ös év”, Op. 103, (1957)
12., d-moll szimfónia, „Az 1917-es év”, Op. 112, (1961)
13., b-moll szimfónia, „Babij Jar”, Op. 113, (1962)
14. szimfónia, Op. 135, (1969)
15., A-dúr szimfónia, Op. 141, (1971)

[szerkesztés] Egyéb zenekari darabok

fisz-moll scherzo, Op. 1, (1919)
B-dúr téma és variációk, Op. 3, (1922)
Két Krilov-mese, Op. 4, (1922)
Esz-dúr scherzo, Op. 7, (1924)
Hat románc japán költők szövegeire (tenor, zenekar), Op. 21, (1932)
Két darab (nyitány és finálé), Op. 23, (1929)
Öt zenekari töredék, Op. 42, (1935)
Hat románc Raleigh, Burns és Shakespeare szövegeire (basszus, szimfonikus zenekar), Op. 62a, (1943)
A-dúr ünnepi nyitány, Op. 96, (1954)
A zsidó népköltészetből (szoprán, alt, tenor, zenekar), Op. 79a, (1955)
Az örök dicsőség lángja, (1960)
Nyitány orosz és kirgíz népi témákra, Op. 115, (1963)
Gyász-győzelmi preludium a sztálingrádi csata hősei emlékére, Op. 130, (1967)
Október, szimfonikus költemény, Op. 132, (1967)
Hat Marina Cvetajeva-vers (kontraalt, zenekar), Op. 143a, (1974)
Szvit Michelangelo Buonarroti szövegeire (basszus, zenekar), Op. 145a, (1974)

[szerkesztés] Versenyművek

1., c-moll zongoraverseny, Op. 35, (1933)
1., a-moll hegedűverseny, Op. 77, (1948)
2., F-dúr zongoraverseny, Op. 102, (1957)
1., Esz-dúr csellóverseny, Op. 107, (1959)
2., G-dúr csellóverseny, Op. 126, (1966)
2., cisz-moll hegedűverseny, Op. 129, (1967)

[szerkesztés] Jazz darabok

1. jazz-szvit, (1934)
2. jazz-szvit, (1938)
1. szvit varieté-zenekarra
2. szvit varieté-zenekarra

[szerkesztés] Kamarazenei művek

c-moll trió, Op. 8, (1923)
Szonáta csellóra és zongorára, Op. 40, (1934)
1. vonósnégyes, C-dúr, Op. 49, (1938)
g-moll kvintett, Op. 57, (1940)
e-moll trió, Op. 67, (1944)
2. vonósnégyes, A-dúr, Op. 68, (1944)
3. vonósnégyes, F-dúr, Op. 73, (1946)
4. vonósnégyes, D-dúr, Op. 83, (1949)
5. vonósnégyes, b-mpll, Op. 92, (1952)
6. vonósnégyes, G-dúr, Op. 101, (1956)
7. vonósnégyes, fisz-moll, Op. 108, (1960)
8. vonósnégyes, c-moll, „Drezda”, Op. 110, (1960)
9. vonósnégyes, Esz-dúr, Op. 117, (1964)
10. vonósnégyes, Asz-dúr, Op. 118, (1964)
11. vonósnégyes, f-moll, Op. 122, (1966)
12. vonósnégyes, Desz-dúr, Op. 133, (1968)
Szonáta hegedűre és zongorára, Op. 134, (1968)
13. vonósnégyes, b-moll, Op. 138, (1970)
14. vonósnégyes, Fisz-dúr, op 142, (1973)
15. vonósnégyes, esz-moll, Op. 144, (1974)
Szonáta brácsára és zongorára, Op. 147, (1975)

[szerkesztés] Zongoraművek

Három fantasztikus tánc, Op. 5, (1922)
Szvit két zongorára, Op. 6 (1922)
1. zongoraszonáta, Op. 12, (1926)
24 prelúdium, Op. 34, (1932-33)
2. zongoraszonáta, Op. 61 (1943)
Vidám induló két zongorára, (1949)
24 prelúdium és fúga, Op. 87, (1950)
Hét gyermektánc, (1952)
Concertino két zongorára, Op. 94 (1953)

[szerkesztés] Vokális művek

Két Krilov-mese (mezzoszoprán, kórus és zenekar), Op. 4, (1922)
Négy románc Puskin szövegeire (basszus, zongora), Op. 46, (1937)
Hat románc W. Raleigh, R. Burns és W. Shakespeare szövegeire (basszus, zongora), Op. 62, (1942)
A zsidó népköltészetből (szoprán, alt, tenor, zongora), Op. 79, (1948)
Dal az erdőkről, kantáta (1949)
Két románc Lermontov szövegeire (női hang és zongora), Op. 84, (1950)
Négy dal Dolmatovszkij szövegeire (ének, zongora), Op. 86, (1951)
Négy monológ Puskin szövegeire (basszus, zongora), Op. 91, (1952)
Görög dalok (ének, zongora), (1953)
Öt románc Dolmatovszkij szövegére (basszus, zongora), Op. 98, (1954)
Spanyol dalok (mezzoszoprán, zongora), Op. 100, (1956)
Szatírák, „A múlt képei”, Sasha Chorny szövegére (szoprán, zongora), Op. 109, (1960)
Öt románc a „Krokodil” c. újság szövegeire, Op. 121, (1965)
Előszó (basszus, zongora), Op. 123, (1966)
Hét románc A. Blok verseire (szoprán, hegedű, cselló, zongora), Op. 127, (1967)
Románc Puskin szövegére (basszus, zongora), Op. 128, (1967)
Hat Marina Cvetajeva-vers (kontraalt, zongora), Op. 143, (1973)
Szvit Michelangelo Buonarroti szövegeire (basszus, zongora), Op. 145, (1974)
Négy Dosztojevszkij-vers (basszus, zongora), Op. 146, (1975)

[szerkesztés] Külső hivatkozások

[szerkesztés] Meghallgatható anyagok

[szerkesztés] Könyv

Sostakovics, Dmitrij Dmitrievics: Testamentum. (Dmitrij Sosztakovics emlékei Szolomon Volkov szerkesztésében.) Budapest 1997, Európa ISBN 9630761440 Könyismertetés

A Wikimedia Commons tartalmaz Dmitrij Dmitrijevics Sosztakovics témájú médiaállományokat.

Zeneportál: összefoglaló, színes tartalomajánló lap

Kategória: Orosz zeneszerzők

See also ebooksgratis.com: no banners, no cookies, totally FREE.