Blue Gender
A Wikipédiából, a szabad enciklopédiából.
A Blue Gender egy japán anime sorozat.
Tartalomjegyzék |
[szerkesztés] Cselekménye
A 21. század elején egy úgynevezett B sejtek jelentek meg az emberi lakosság körében. A tudósok nem tudták megállítani ezeket a sejtmutációkat, azokat az embereket, akikben megjelent a B sejt, betették az alvóprogramba. Hogy segítsék az ellenszer kifejlesztését állatkisérleteket vetettek be, azonban a tesztalanyok elszabadultak, keveredtek normális társaikkal és hatalmasra nőttek. Így 2017 ben megjelent a Blue, amik hamar elszaporodtak, kiirtották az emberiség nagy részét, akik pedig életben maradtak, azok ellenállási csoportokat hoztak létre és űrbe menekültek. A főhős Yuji Kaido, aki egy alvó. A történet elején egy hibernáló központban találjuk magunkat ahol éppen a főhőst két katona és egy mecha kiséri, miközben ő egy kapszulában alszik, addig a pillanatig, amíg meg nem jelenik egy szörnyeteg. Yuji felébred és nem érti hogy mi történt. A blue megöli a két katonát de a hatalmas robottal már nem bír, Yuji eközben elmenekül és egy teremben szembetalálja magát a valósággal. Eközben megjelenik pár blue és rátámadnak. Főhősünket a mecha menti meg. Marlene Angel a mechát irányító személy, aki egy katona a második földről. Kijutnak a központból és Yuji megtudja, hogy egy egész csapatot küldtek a kimentésére. Céljuk eljuttatni a "csomagot" a második földre.
[szerkesztés] Szereplők
Yuji Kaido: Yuji Kaido egy 17 éves fiú, akiben megjelent a B sejt. Ő is bekerült az alvóprogramba és több mint 22 évig aludt. Mikor rádöbben mi is történt, összezavarodik, nem találja a helyét ebben a furcsa és könyörtelen világban. Nem érti, mért kell ennyi életet feláldozni érte és mért is ébresztették fel. Az útjuk során vonzalom alakul ki közte és Marlene közt. Később a második földön aktiválják a B sejtjeit és egy könyörtelen gyilkológépet csinálnak belőle.
Marlene Angel: Marlene Angel egy pilóta a második földről. Azonosítószáma 2805. Ő is 17 éves. Katonai kiképzést kapott kiskora óta. A katonai szigor és a kemény bánásmód meglátszik viselkedésén. Az emberek akik a földön élnek számára csak feláldozható tárgyak voltak, amíg meg nem ismerte Yujit. A hosszú út alatt megkedvelik egymást és vonzalom alakul ki köztük (meg más is de az csak később:). Az űrállomáson elválasztják őket, később Marlene harcias természetének köszönhetően csapattársak lesznek.
Seno Miyagi: Seno Miyagi a tudományos osztály vezetője a második földön. Ő felügyeli az alvókkal kapcsolatos kísérleteket, de a tanács manipulálja az alvók adatait. Szervez egy összeesküvést, amivel a tanácsot akarja leállítani.
Tony Frost: Tony is egy alvó. Vele már a második földön ismerkedhetünk meg. Az űrben ébredt fel. Könyörtelen a Blue-val szemben, az ő képességei a példa Yuji számára. A második földön aktiválják a B sejtjeit, ezért az egyik küldetésen emberek ellen fordul és a Blue-hoz csatlakozik. Véghez akarja vinni az "ősi akaratot", ami szerinte a Föld terve az emberiség ellen.
Joey Heald: Joey Heald a keleti mentőcsapatok egyik tagja. Barátságos és megértő Yujival. Mikor a csapat megfogyatkozik ő segít megtanítani Yujinak a harcos használatát. Egy Blue-val való küzdelemben meghal.
Robert Bradley: Robert Bradley a keleti mentőcsapatok vezetője. Tapasztalt és bátor katona. Bármire képes hogy eljuttassa az alvót a második földre, ennek érdekében feláldozza magát.
Dice Quaid: Dice Quaid egy amolyan magányos farkas. Nem sokat tudunk róla, csak azt hogy a "nem megy neki a katonásdi". Ő segíti Yuji és Marlene útját az űrállomás felé.
Alicia Whistle: Alicia egy kedves kislány, aki még nem sejti mi vár rá a Földön. Mindig vidám és energikus, néha viszont nyafogós. Az alvó csapat kiképzésén ismeri meg Yujit és elhatározza hogy a párja lesz a csatában. Később aktiválódnak a B sejtjei és csatlakozik Tony-hoz.
[szerkesztés] Zenék
Opening:
Kuniaki Haishima - Tokihanate
Ending:
Noriko Kuwashima - Love Taught Me
[szerkesztés] Epizódok
- 1. A vég kezdete
- 2. Áttörés
- 3. Próbatétel
- 4. Vívódás
- 5. Áldozat
- 6. Emlékek
- 7. A magányos farkas
- 8. Oázis
- 9. Válaszút
- 10. A manőver
- 11. Őrület
- 12. A következmény
- 13. Parancsmegtagadás
- 14. A játszma
- 15. Csak semmi pánik
- 16. A jel
- 17. Elszántság
- 18. Káosz
- 19. Összeomlás
- 20. Ellentétek
- 21. Túlélők
- 22. Csalódás
- 23. Leszámolás
- 24. Fogadalom
- 25. Az alagút
- 26. Végjáték
[szerkesztés] Blue Gender: Harcra született
- Eredeti cím: Blue Gender: The Warrior
- Megjelenés éve: 1999
- Rendező: Ohata Koichi
- Zeneszerző: Haishima Kuniaki
- Stúdió: Toshiba EMI
- Műfaj: Akció, Háború, Sci-fi, Mecha
- Korhatár: 16
- Megjegyzés: A sorozat újraértelmezése a film, alternatív feldolgozás.
[szerkesztés] Hangok
- Houko Kuwashima as Marlene Angel
- Katsunosuke Hori as Seno Miyagi
- Kenji Nojima as Yuji Kaido
- Yukitoshi Hori as Robert
Angol változatban:
- Eric Vale as Yuji Kaido
- Laura Bailey as Marlene Angel
- Christopher R. Sabat as Keith Bean
- Kyle Hebert as Robert Bradley Seno Miyagi