Égig érő fa

A Wikipédiából, a szabad enciklopédiából.

A(z) „Égig érő fa” lehetséges további jelentéseiről lásd: Életfa.

Az égig érő fa, vagy életfa meseelem, önálló mesetípus, samanisztikus képzet, amely a magyar népmesekincsnek is fontos része, valószínűleg keletről magunkkal hozott örökség. A magyar néphagyomány világfa, tetejetlen fa, életfa néven is ismerik.

Tartalomjegyzék 1 Változatok 2 Samanisztikus hagyomány 3 Világfa 4 Feldolgozások 5 Forrás

[szerkesztés] Változatok

Több változata ismert. Az egyik a kiskondásról szól – a királykisasszony után mászik a fára, akit elrabolt a sárkány (Világhírű Szép Miklós mese). Nagyon gyakori a magyar hazugságmesékben, vagy a tréfás mesékben (a cigány egy nyárfán mászva az égbe és a pokolba megy). Jellegzetes típus az égben járás: gyakori előzménye a szarvasból (lóból) kinövő fa, melyen a hős az égbe megy. Az égig érő fa képzete a mitikus mesékkel is szoros kapcsolatban lehet. A mesemotívumnak többek közt német (erdélyi szász), román, cigány , szerb, horvát, török, turkesztáni, kalmük változatai ismertek.

[szerkesztés] Samanisztikus hagyomány

Solymossy Sándor és Diószegi Vilmos is keletről hozott, samanisztikus típusnak tartja, s a képzetet a sámánszertartás fájával azonosítja, melynek lépcsőin a sámán az ég 7 (9) rétegét megjárja (világfa). A samanisztikus világkép szempontjából jellegzetes az a zajzoni (hétfalusi) csángó és az alsó-ausztriai német változatban, továbbá Ámi Lajos meséiben és világelképzelésében felbukkanó elem, hogy az égig érő fa az ég alatt hétszer (13-szor) meggörbült „Azért, mert az arany égboltot nem bírta beszakítani...”

[szerkesztés] Világfa

A világfa a magyar népi hitvilágnak is fontos része, ágai között van a Nap és a Hold. A hit szerint csak a táltos tudja, merre van, és csak kiválasztott személy mászhat fel rá. A magyar népművészetnek is egyik legismertebb motívuma, pédául pásztorok szarusótartóit, szarutégelyeit díszíti [1]. Van olyan változata is, amely szerint madár ül a csúcsán.

A világfa a világszerte ismert elképzelés, a napos-holdas képzet azonban az uráli, az altaji és a paleoázsiai népek sajátossága, a samanisztikus világkép része [2]. A sámánhit szerint az ősök valamikor régen fent jártak az égben. Ezt a gondolatot őrizheti Tejút szavunk is.

A világfa gyakran a világhegyen áll, gyökerei a pokolba nyúlnak és ezt a helyet gyakran népesítik be kígyók, békák, férgek. Töve, a középső világ az emberek lakhelye, koronája a felső világ. Gyakran ülnek rajta madarak – sólyom, sas, turul – amelyek a lelkeket is jelképezhetik.

[szerkesztés] Feldolgozások

• Jankovics Marcell tíz perces rajzfilmet készített Magyar Népmesék: Az égig érő fa címmel

[szerkesztés] Forrás

Magyar Néprajzi Lexikon