Szabó Dezső
A Wikipédiából, a szabad enciklopédiából.
Szabó Dezső (Kolozsvár, 1879. június 10. – Budapest, 1945. január 5.) magyar író, kritikus, publicista. A két világháború közötti magyar irodalom egyik legbefolyásosabb alakja.
[szerkesztés] Életpályája
1879-ben született Kolozsváron, kisnemesi tisztviselőcsalád tizedik gyermekeként. A kolozsvári református gimnáziumban érettségizett, majd az Eötvös-kollégiumba került, ahol Kodály Zoltán, Horváth János és Szekfű Gyula mellett a kollégium egyik tanulója lett. Az egyetemen magyar–francia szakon végzett. Rövid tanítói tevékenység után Párizsba utazott ösztöndíjasként. Hazatérése után rövid ideig gimnáziumi tanítóként dolgozott Székesfehérváron, Nagyváradon és Székelyudvarhelyen.
Éveken keresztül a Nyugat és a Huszadik Század munkatársa volt, első novellái is itt jelentek meg.
1918-ban az őszirózsás forradalom Lőcsén találta, innen települt fel Budapestre irodalmi szabadúszóként. Személyesen élte meg a Tanácsköztársaság és a proletárdiktatúra időszakát, és azokat idegennek és nemzetellenesnek tartotta, ezért vidékre menekült. Mivel úgy látta, hogy az országban „az elsősorban zsidó hadiszállítók nemzetellenes üzelmei” folynak, emiatt az a véleménye alakult ki fiatal korában, hogy „Magyarországot a kapitalizmus béklyóba vetette”, és mindezt a szocializmussal együtt a zsidók tevékenysége eredményének tekintette.
1918-ban fejezte be Az elsodort falu című könyvét, mely Erdélyben és Budapesten játszódik, és a kor általa magyarpusztítónak tartott irányzatait ecseteli. A könyv egy csapásra ismertté és híressé tette. A húszas évektől németellenes érzelmek is láthatók voltak műveiben. Bajcsy-Zsilinszky Endrével lapot szerkesztett Előörs címmel, a lapban „fajvédő” hangnemben írtak. Véleményük a magyarságot fenyegető veszélyekről nem egészen azonosak, mert míg Bajcsy-Zsilinszky a zsidóságot tartotta a legnagyobb veszélynek, Szabó a németeket. A harmincas években eleinte támogatta Gömbös Gyula nemzeti munkatervét, majd elfordult attól, és fokozatosan szembefordult a Horthy-korszak vezetőivel.
1932-ben írta a Feltámadás Makucskán, 1934-ben A kötél legendája című művét. A véleménye szerint nyilvánvalóan nemzetellenes nemzetközi szocializmust és kommunizmust világosan elutasította. Politikailag inkább Mussolini fasizmusával szimpatizált mint Hitler nemzetiszocializmusával, sőt, elítélte a német megszállást és a nyilasuralom terrorját. 1945-ben, hatvanöt éves korában hunyt el Budapesten, Rákóczi téri lakása óvóhelyén.
[szerkesztés] Rövid értékelése
Műveiben minden irányzat megtalálja, amit keres, a nemzeti, a nemzetközi szocialista, a kommunista, az antiszemita és a fasiszta is; más megfogalmazásban művei minden szélsőséges álláspontot érintenek. Emiatt 1945-től 1990-ig művei gyakorlatilag elérhetetlenek voltak az olvasóközönség számára.
[szerkesztés] Külső hivatkozások
Erdély-portál: összefoglaló, színes tartalomajánló lap
