Nyáry Pál
A Wikipédiából, a szabad enciklopédiából.
| Nyáry Pál |
|---|
 Barabás Miklós litográfiája (1848)
|
| Született: |
| 1805. február 27. Nyáregyháza |
| Meghalt: |
| 1871. április 21. (66 évesen) Pest |
Nyáry Pál (nyáregyházi) (Nyáregyháza, 1805. február 27. – Pest, 1871. április 21.) politikus, Pest vármegye alispánja, képviselő, az Országos Honvédelmi Bizottmány tagja.
Nyáry Pál egy klasszikus vármegyei karriert befutó reformkori politikus, aki részt vett az 1848-1849-es forradalomban és szabadságharcban, meghatározó szereplője volt a pesti forradalomnak, az OHB tagjaként jelentős szerepet vállalt az önállóságért folytatott küzdelemben, miközben mindvégig megmaradt az udvarral 1848-as alapon megegyezni hajlandók táborában. Börtönbüntetése után, az 1860-as években a Határozati Párt egyik vezéralakjaként vett részt az országos politikában.
Tartalomjegyzék |
[szerkesztés] Kezdetek
Nyáregyházán, a korabeli Pest-Pilis-Solt-Kiskun vármegye közepén elhelyezkedő családi birtokközpont nemesi udvarházban született meg Nyáry Pál, 1805. február 27-én.[1] A református, középbirtokos család legutolsó gyermekeként látta meg a napvilágot. Apja szintén Pál, megyei hivatalnok volt, a nagyapa és a dédapa majd két évtizedig töltötte be Nagykőrös bírói tisztjét. Édesanyja Beretvás Erzsébet. Csak távoli rokonságban álltak a bárói Nyáry családdal.[2]
Elemi iskoláit Nagykőrösön, középiskoláit Debrecenben végezte, Pesten tett ügyvédi vizsgát.[1]
[szerkesztés] Politikai pályája
[szerkesztés] Évszámok – fordulópontok
- 1838
- Pest megye főjegyzője
- 1845
- Másodalispán
- 1848
- A pesti forradalom egyik vezetője
- Első alispán
- Népképviselő
- Az OHB tagja
- 1849
- A Békepárt meghatározó alakja
- Ellenzi a függetlenség kimondását
- Világos után fogságba esik
- 1851
- Várfogság ítélik
- 1860
- Újra alispán
- 1861
- Újra képviselő, a Határozati Párt tagja
- 1866
- Alternatív kiegyezési javaslatot fogalmaz meg
- 1871
- Öngyilkosságot követ el
[szerkesztés] Pest megye szolgálatában
A rokoni kapcsolatai által is támogatott Nyáry Pest vármegye tisztviselőjeként kezdte pályafutását. 1838-tól a főjegyzői, 1845-től a másodalispáni tisztséget töltötte be. Segédkezett a pesti magyar Nemzeti Színház megalapításánál, rövid ideig annak igazgatói posztját is betöltötte.[3] Tanulmányok jelentek meg a neve alatt a büntetőeljárás és a megyei közigazgatás reformjáról, illetve az egyik első takarékpénztár felállításával kapcsolatban.[4] 1845-től tagja volt a követutasítást készítő bizottmánynak. 1847-ben jelentős szerepet játszott Kossuth Lajos Pest megyei követté választásában.[5]
[szerkesztés] 1848-1849-ben
Március 15-én Nyáry Pál Klauzál Gáborral együtt csatlakozott a pesti radikálisok által kirobbantott forradalomhoz, melynek vezetését is hamar átvették.[6] Mindvégig igyekezett a néphangulatot mérsékelt mederben tartani és ezzel a Pozsonyban ülésező országgyűlés liberális reformellenzékének a hátteret biztosítani. Neve felmerült a Batthyány-kormány lehetséges tagjai között, de végül csak a belügyi államtitkárságot ajánlották föl számára, amelyet nem fogadott el.[7] Tagja volt a főváros rendjére ügyelő Középponti Bizottmánynak és elnöke a Pest Megyei Rendre Ügyelő Bizottmánynak. Az áprilisi-májusi népgyűléseken rendre szónokolt, általában az izgatott tömeg lecsillapítására törekedett. A május 10-i budavári macskazenét követő katonai incidens kivizsgálására kiküldött bizottmány polgári elnöke lett. A kormányválság idején neve mint lehetséges kormánytag(belügyminiszter) is fölmerült.[8] Május 19-e után, a Márczius Tizenötödike c. napilap sajtópere kapcsán háttérbe szorult és csak a július elején összeült népképviseleti országgyűlésen aktivizálódott újra.[9]
Képviselővé Pest megye ráckevei kerületében választották meg.[10] A július elején megnyilt országgyűlésen a radikális ellenzék vezetői közé tartozott, s a Batthyány-kormány egyik legaktívabb kritikusa volt. Ezzel együtt Kossuth Lajos híres, 200 ezer katona és 42 millió forint megajánlását kérő július 11-i beszédének végén Nyáry emelkedett elsőként szólásra, és őt követve a ház közfelkiáltással fogadta el a pénzügyminiszter indítványát.[11]
Ellenezte az itáliai hadszíntérre kért osztrák katonai segély megadását, mondván, hogy a Magyarország és Ausztria között fennálló kapcsolatból nem következik, hogy egyiknek a másik háborújában részt kellene vennie.
| [...] lehetetlen aggodalommal nem látnom azt, hogy azon alap, mellyen az Olaszországba küldendő hadsereg megigértetik, [...] nem egyéb, mint feladása Magyarország törvény által biztosított önállásának s függetlenségének.[12] | ||
Augusztus folyamán határozottan támogatta a német szövetség tervét és az újoncállítás vitájában az önálló honvédzászlóaljak fölállítása mellett érvelt.
Legfontosabb önálló indítványában az jobbágyrendszer maradványainak megszüntetését szorgalmazta. Ennek legjelentősebb eleme a szőlődézsma eltörlése volt. Törvényjavaslatának tárgyalására azonban nem került sor, részben a szeptemberi katonai események miatt, ám az országgyűlés határozatot fogadott el a szőlődézsma eltörléséről.[13]
A Batthyány-kormány lemondása után létrehozott OHB-nak kezdettől tagja, majd október elejétől elnökhelyettese volt.[14] Ebben a minőségében, az elnök Kossuth Lajos távollétében formálisan ő vezette a bizottmányt. Szerepe döntően ügyvivő volt, a valódi kérdésekben mindvégig Kossuth mondta ki a döntő szót. November végén Nyáry ellenállásán bukott meg az OHB kormánnyá alakítása.[15] Ezt követően a polgári közigazgatási és a hadseregellátási ügyek tartoztak hozzá.[16]
Az 1849 elején Debrecenbe költöző országgyűlésen az ún. Békepárt egyik vezéralakja lett, amely a Habsburgokkal, 1848-as alapokon való tárgyalások lehetőségének fenntartását támogatatta. A január 13-án lefolyt parlamenti vitában a megegyezésre hajlók véleményét fogalmazta meg, amikor azt mondta: „... védjük magunkat, ameddig lehet, s fel nem adjuk a nemzet jogait, mindamellett a nemzet törvényes jogainak s függetlenségének alapján minden pillanatban készek vagyunk a békére.”[17] Nyáry legfontosabb politikai ellenfele a szintén OHB tag Madarász László volt. A békepártiak úgy gondolták, hogy ő Kossuth „rossz szelleme”, így legnagyobb sikerüknek épp azt tartották, amikor a Zichy-gyémántok eltűnése kapcsán sikerült politikailag lehetetlen helyzetbe hozni a „héjják” vezérét. Februárban Esti Lapok néven, a békepártiak saját orgánumánhoz jutottak, melynek élélre – Nyáry támogatásával – Jókai Mór került.
A Függetlenségi Nyilatkozat kibocsájtását Nyáry is ellenezte – legalábbis időszerűtlennek tartotta – , ahogy az április 13-i zárt parlamenti ülésen elmondta:
| Verjük meg előbb az ellenséget, űzzük ki előbb hazánk földjéről az utolsó németet, s akkor, mikor bent szabadok, s kívül a határokon erőnk végett becsültetve állunk a világ előtt, akkor lesz ideje rendezni belügyünket, kimondani, ha tetszik, függetlenségünket s az országnak positivus államformát adni.[18] | ||
A függetlenség kimondása után és a Szemere-kormány létrejöttével a helyzete kényelmetlenné vált és ismereteink szerint még az országgyűlés berekesztés előtt elhagyta Debrecent. Pestre ment, hogy a felszabadult vármegyét újjászervezze. Buda ostroma idején lehetséges, hogy Görgeivel is tárgyalt. A szabadságharc végnapjaiban is részt vett az újra összehívott országgyűlés ülésein. Kifejezetten ellenezte a nemzetiségi törvény elfogadását, mondván ha „a magyar állam részvényeseivé tesszük a nemzetiségeket”, azzal „eltemetjük a magyar államot.”[19] Jelen volt a világosi (szőlősi) fegyverletételnél.[20]
[szerkesztés] A szabadságharc után
A császári hadbíróság 1851. október 7-én ítélte előbb halálra, majd kegyelemből hat évi várfogságra.[21] Szabadulása után nyáregyházi birtokán gazdálkodott.
1860-ban az újjáalakuló Pest vármegye alispánjává választották. Az 1861-ben összeülő országgyűlésen a Teleki László vezette Határozati Párt egyik meghatározó alakja volt. Teleki öngyilkossága után is – párttársai többségével ellentétben – a békülékenységet kifejező felirat elutasítása mellett állt ki.
| Nyáry Pál sokkal inkább helyén volna az alkotmányos praxis, mint a theoriák terén, s ha egyszer belügyminiszter lesz, hasznosabb dolgokat fog mivelni, mint az ellenzéki szónoki téren.[22] | ||
1866-67-ben tagja volt a kiegyezési törvényjavaslatot kidolgozó 67-es bizottság 15-ös albizottságának, ahol alternatív javaslatot dolgozott ki.[23] Ebben jobban kívánt ragaszkodni a 48-as törvényekhez, ezáltal nagyobb önállóságot biztosítva az országnak. 1867 után az ellenzéki balközép egyik tekintélyes tagjának számított.
[szerkesztés] Élete a mindennapokban
Magánéletéről keveset tudunk. Házasságot nem kötött, élettársa az 1840-es évektől Schodelné Klein Rozália a híres operaénekesnő volt. Gyermekeik nem születtek.[1]
Politikai tevékenysége idején Pesten, ismereteink szerint a megyeházán lakott, visszavonultsága éveiben nyáregyházi birtokán élt. Döntő jövedelmei a birtokáról és hivatali fizetéséből származhattak. A bizonyosan elsajátított latin mellett, feltehetően németül és angolul is megtanult.
Halála különös rejtély: a pesti Stein-ház tetejéről vetette le magát, búcsúlevelét a zsebében hagyva. Hatvanhat éves volt...
Élete utolsó szakaszában és a halálát követő emlékezésekben rendre a „Vasember” jelzővel illették, ily módon adózva jellemének szilárdsága előtt.
[szerkesztés] Hivatkozások
- ^ a b c Almanach p. 609.
- ^ KEMPELEN Béla: Magyar nemes családok. Bp. II. (1911) p. 131-140. és VIII. (1914) p. 17-22., – ill. NAGY Iván: Magyarország családai. Pest, VIII. (1861) p. 188.; GALGÓCZY Károly: Nagy-Kőrös város monographiája. Régi és ujkori ismertetés. Bp. 1896. p. 164-168.
- ^ NYÁRY Pál: Jelentése a Pesti magyar Színház építésére ügyelő küldöttségének a színészeti pénztár mibenlétéről. Pest, 1837; A színházi szerepéről lásd: Magyar színháztörténet 1790-1873. Szerk.: KERÉNYI Ferenc. Bp. 1990, p. 283.
- ^ Javallat Pest megye közigazgatási rendszere iránt. Készíté egy kebelbeli küldötseg [!]. Szerkeszté: NYÁRY Pál. Pest, 1840; NYÁRY Pál: Indítvány a megyei bűnvádi eljárás lehető javítása iránt. Pest, 1841
- ^ KLÖM XI. p. 198. (36.sz.), p. 218. (48.sz.), p. 220. (50.sz.); Besze János emlékezései szerint azonban nem minden fenntartás nélkül támogatta Kossuthot. Amikor ugyanis a választás eredményének fényében Széchenyi azt találta mondani, hogy „törököt fogtatok, de el is visz benneteket!”, Nyáry „sietett megjegyezni, Patayra mutatva: – De ott leszünk ám mi is!...” (Szószék, p. 96.)
- ^ SPIRA György: A pestiek Petőfi és Haynau között. Bp. 1998, Enciklopédia p. 20. ISBN 963847730X
- ^ URBÁN Aladár: Batthyány Lajos miniszterelnöksége. Bp. 1986, Magvető p. 65-70. ISBN 9631406660
- ^ URBÁN Aladár: Agitáció és kormányválság. = URBÁN, Nagy év p. 209-259.
- ^ URBÁN Aladár: A Marczius Tizenötödike sajtópere = URBÁN, Nagy év p.160-208.
- ^ CSIZMADIA Andor: A magyar választási rendszer 1848-1849-ben. Az első népképviseleti választások. Bp., 1963. p. 138-140.
- ^ Közlöny 1848. július 12. (33.sz.) p. 139-140. Kossuth beszéde 1848. július 11-én a képviselőházban a haderő megajánlása ügyében
- ^ SZILÁGYI Sándor: A magyar forradalom férfiai 1848/9-ből. 2. átd., bőv. kiad. Pest, 1850. Heckenast. p. 259-264.
- ^ OROSZ István: A jobbágyfelszabadítás végrehajtásának szabályozása. = A magyar országgyűlés 1848/49-ben. Szerk.: SZABAD György. h.n., 1998. p. 185-222. ISBN 9633366763 ; ill. Nyáry indítványa: BEÉR János – CSIZMADIA Andor: Az 1848/49. évi népképviseleti országgyűlés. Bp. 1954, Akad., p. 636-637.
- ^ URBÁN Aladár: „Bizottmány a haza védelmére, a rend és béke fenntartására. A Honvédelmi bizottmány kezdeti tevékenysége.” = Századok. 2002. (4.sz.) p. 741-787.; URBÁN Aladár: „A Honvédelmi Bizottmány megválasztása 1848. szeptember 16-21.” = Hadtörténelmi Közlemények 2001. (2-3.sz.) p. 361-385.
- ^ Kossuth és Szemere levelezése (1848. november 19-27.) KLÖM XIII. p. 503-511. (323.sz.)
- ^ Kossuth levele Beöthy Ödönnek (1848. november 30.) KLÖM XIII. p. 592-594. (376. sz.); illetve F. KISS Erzsébet: Az 1848-1849-es magyar minisztériumok. Bp, 1987, Akad. p. 86-90. ISBN 9630542137
- ^ az egész vitára ld. KLÖM XIV. p. 109-120. (62.sz.)
- ^ PÁLFFY János: Magyarországi és erdélyi urak. S.a.r.: Szabó T. Attila. Bp, 1939, Révai p. 277.
- ^ HUNFALVY Pál: Napló, 1848-1849. Szerk.: Urbán Aladár. Bp. 1986, Szépirodalmi, p. 307-308. ISBN 9631531902
- ^ Szószék, p. 461.
- ^ Magyar Hírlap, 1851. október 8. (581.sz.) p. 2670-2671.
- ^ Vasárnapi Újság, 1868. augusztus 2. p. 367.
- ^ DEÁK Ferenc beszédei. IV. köt. Összegyűjt.: Kónyi Manó. Bp. 1897, Franklin. p. 393-403.
- Rövidítések feloldása
| Almanach | Az 1848-1849. évi első népképviseleti országgyűlés történeti almanachja. Szerk.: PÁLMÁNY Béla. Bp. 2002, Magyar Országgyűlés. ISBN 9630095408 | ||||||
| KLÖM | KOSSUTH Lajos összes munkái. | ||||||
|
|||||||
| Szószék | Szószék és csatatér. Politikusi naplók és visszaemlékezések, 1848-1849. S.a.r: HERMANN Róbert. Bp. 2000, Balassi ISBN 9635063652 | ||||||
| Urbán, Nagy év | URBÁN Aladár: A nagy év sordárban. Tanulmányok 1848-ról. Bp. 1981, Magvető ISBN 963271346X | ||||||
- Lásd még
- PETŐFI Sándor 1848-as naplójából (a '48-as márciusi napok kapcsán)
- OROSZ István: „Deák Ferenc és a jobbágyfelszabadítás kiszélesítése.” = Kisebbségkutatás 2003/3. (Nyárynak a jobbágyfelszabadítás továbbfejlesztésére tett indítványáról)
- JÓKAI Mór: A legerősebb fej. (1896) (egy anekdotikus történet 1849 áprilisából)
- JÓKAI Mór: „Életem legszomorúbb napjai.” = Jókai Mór összes művei. Cikkek és beszédek. VI. kötet. Vál. és s.a.r.: Láng József és Rigó László. Bp. 1975. Akad. p. 21-48. ISBN 9630501066 (Jókai, mint egyik legközelebbi barátjának visszaemlékezése a szabadságharc utolsó napjaira)
- SZILÁGYI Sándor: A magyar forradalom férfiai 1848/9-ből. 2. átdolg., bőv. kiadás. Pest, 1850. Heckenast. p. 259-270. (egyik legelelső jellemzése a forradalom után)
