Közönséges aranyvessző
A Wikipédiából, a szabad enciklopédiából.
 |
|||||||||||||||||||
 Solidago virgaurea minuta
|
|||||||||||||||||||
| Rendszertan | |||||||||||||||||||
|---|---|---|---|---|---|---|---|---|---|---|---|---|---|---|---|---|---|---|---|
|
|||||||||||||||||||
|
|
|||||||||||||||||||
| Solidago virgaurea L. |
|||||||||||||||||||
|
|
|||||||||||||||||||
|
|||||||||||||||||||
|
|||||||||||||||||||
A közönséges aranyvessző (Solidago virgaurea/virga-aurea) – más nevein erdei aranyvessző, forrasztófű, aranyos istápfű, Szent Péter botja – a fészkesek családjának csövesvirágúak alcsaládjába tartozó virágos évelő növény.
Tartalomjegyzék |
[szerkesztés] Származása, élőhelye
A nemzetség mindössze négy európai fajának egyike; az egyetlen olyan aranyvessző, amely a Kárpát-medence belső területein is honos. A legjobban hegyvidéken vagy homokos talajon terem erdőszéleken és vágásokban, tisztásokon, bokros helyeken. Enyhén mészkerülő.
[szerkesztés] Megjelenése, felépítése
60–100 cm magasra növő, felálló, rendszerint el nem ágazó, lágy szárú növény. Levelei a szár alsó részén tojásdadok, a felső részén keskenyebbek, lándzsásak. A gyengén aromás illatú, 0,5–1 cm átmérőjű, sárga virágfészkek bugában nőnek; a termése kaszat.
[szerkesztés] Felhasználása
Ókori felhasználásáról kevés biztos adatunk van. Hieronymus Bocktól (1592) tudjuk, hogy Hieronimus Brunswieg szerint a régi germánok afféle csodanövénynek tartották. Termeszteni a gyógyhatásait felismerő arabok kezdték. Európában a középkortól használják a vese- és hólyagbántalmakra; a 15-16. században sebek kezelésére is. A magyar népi gyógyászatban a nem kapott komolyabb szerepet, az olasz népi gyógyítók viszont több célra is alkalmazták főzetét.
Hatóanyagait és jelenkori felhasználását (a rokon fajokéval együtt) a nemzetség leírásánál ismertetjük.
