Jósika Miklós

A Wikipédiából, a szabad enciklopédiából.

Jósika Miklós, branyicskai báró (Torda, 1794. április 28. – Drezda, 1865. február 27.) író, újságíró, a magyar romantikus regény megteremtője.

Tartalomjegyzék

1 Élete
2 Szinnyei írja róla
3 Művei
4 Külső hivatkozás

[szerkesztés] Élete

1831-ben járt először Pesten. 1836-ban Pesten adta ki első regényét, az Abafit. Művét mind a kritika, mind a közönség lelkesedéssel fogadta. A regény a 16. században, Báthory Zsigmond korában játszódik. Ezután évekig az Athenaeum folyóirat munkatársa volt. Termékeny író volt, későbbi műveiben még inkább jellemzőek a romantikus túlzások.

Az 1848-as forradalom után Jósika részt vett a nemzetgyűlésben. Tagja volt az ország ügyeit gyakorlatilag irányító Országos Honvédelmi Bizottmánynak. A szabadságharc bukása után bújdosnia kellett, előbb Brüsszelben, majd Drezdában élt. Emlékirata 1977-ben jelent meg nyomtatásban (ISBN 9632071018).

[szerkesztés] Szinnyei írja róla

1861-ben készült metszet

"Báró Jósika Miklós és Lázár Eleonóra fia. Anyját hároméves korában elvesztette, apai nagyanyjához, Bornemissza Annához került, aki nevelte is. Gyermekévei magányosan teltek. 1804-től a kolozsvári koviktusban, különféle nevelők vezetésével tanult. Legnagyobb hatással Leonir Dubignon d'Armand francia ezredes volt rá. Elvégezte a jogakadémiát, ahol a klasszikus irodalmárok műveivel ismerkedett meg. 1811-től önkéntes kanona lett a savoyai dragonyos ezredben, és Szászországban, 1812-ben Galíciában, 1813-1814-ben Olaszországban élt. Részt vett a franciák elleni hadjáratban, a Mincio melletti ütközetben kitüntette magát, 1814. február 8-án a csatatéren főhadnagygyá március 18-án pedig a a Coloredo gyalogezrednél kapitánnyá nevezték ki. Néhány hétre Erdélybe utazott; honnét visszatértekor párbaja volt, melynek maradványa mindig meglátszott arczán. 1815-ben részt vett a francziaországi hadjáratban és e közben megismerkedett a párisi élettel, irodalommal és művészettel. 1816-tól 1818-ig Bécsben állomásozott; 1817-ben eljegyezte Kállay Leo leányát, Erzsébetet, kit 1818-ban kilépvén a katonaságtól, nőül vett. Azután részint Szabolcs vármegyében Napkoron, apja birtokán, részint Erdélyben visszavonulva irodalmi tanulmányainak és költői álmodozásainak élt; azonban szerencsétlen házasságát, miután áttért az ev. ref. hitre és Szurdokra költözött, 1834 nyarán tényleg felbontotta. Erdély közéletében 1834-ben kezdett szerepelni, midőn az ottani országgyűlésen félénken és tartózkodva bár, de határozott szabadelvű irányban lépett föl a megtámadott közvélemény védelmére. Természeti félénkségével és túlszerénységével maga sem érezvén magát közéleti szereplésre hivatottnak, egészen az irodalomnak kezdett élni, s azontúl Pestre tette át lakását és csak a nyarat szokta a szamosmenti, regényes fekvésű Szilágy megyei Szurdokon tölteni, a szép természet kebelén. Keresve képeket és lelkesülést regényei számára. Bajza, s Vörösmarty buzdítása bírta reá, hogy erdélyi mágnás rokonai s barátai ellenzése dacára fellépjen Abafi című regényével, melyről, kétségkívül egyik legjobb művéről, a Figyelmezőnek bírálója Szontagh Gusztáv, elragadtatva az új tünemény szépségei által, jónak látta bírálatát e szavakkal kezdeni: «Uraim, le a kalapokkal!» Erre csakhamar a Magyar Tudományos Akadémia 1836. szeptember 10-én az igazató tanács tagjává, (1843. október 7-én tiszteletivé), a Kisfaludy Társaság létrejöttekor (1836. november 12.) tagjává, 1840. február 1-jén igazgatójává, s 1841. október 12-én első elnökéve (1845. január 28-án másodízben) választotta. Pesten tartózkodása alatt 1836-ban megismerkedett báró Podmaniczky Juliával, kivel tíz évig járt jegyben és kit csak 1847. augusztusban, miután válópere véget ért, vehetett nőül. Mint Közép-Szolnok követe 1848-ban részt vett az erdélyi országgyűlésen és a július 2-án megnyílt első képviseleti országgyűlésre mint a főrendi ház tagja Pesten jelent meg; későőb a honvédelmi bizottmány egyik tagjává szemeltetett ki, s a kormányt e minőségben Debrecenbe, Szegedre, s Aradra is követte. Kossuth kormányzósága idején a kegyelmezési legfőbb törvényszék tagjává neveztetett ki. A világosi gyásznapok után nejével együtt Lippára bujdokolt. Itt váltak el egymástól. Jósika rábeszélte nejét, hogy a menekülés megkönnyebbítése végett külön-külön menjenek külföldre. Találkozóhelyül Lipcsét tűzték ki. Álutakon bolyongva jutottak el oda. Jósika előbb érkezett meg mint felesége s álruhában, mint angol molnár, idegen név alatt bujdosott a városban, ahol a gyanakvó osztrák hatóságok folytonosan zaklatták. Néhány napi tartózkodás után kiutasították a városból anélkül, hogy nejével találkozott volna. Nem akart a hatósággal ellenkezni, összeszedte csekély poggyászát és gyalog indult meg Lipcséből, maga sem tudta hova. A város határában találkozott nejével, aki sok veszély leküzdése után éppen akkor ért a város falai alá. Egy ideig Türingiában húzódtak meg Bülow bárónőnél és itt határozták el, hogy Brüsszelbe mennek. 1850. január 5-én őt is megidézte a rendkívüli hadi törvényszék és mint felségsértőre s lázadóra kimondta a halálos ítéletet; Pesten 1851-ben az újépület mögötti téren ezt rajta s 35 társán in effigie végre is hajtották. A sok szenvedéstől megtört Jósikát búskomorság fogta el. Érzéketlen lett minden iránt. Hazája jövője felől sötét sejtések gyötörték és elrabolták minden nyugalmát. Brüsszelbe érkezésükkor még mintegy kétezer forintnyi vagyonkájuk volt. Magyarországi birtokaikat a hadi törvényszék lefoglalta, rokonaikkal nem érintkezhettek, s így senkijük sem volt, akitől segélyt várhattak. Neje csipkeüzlete mellett, németre fordította férje regényeit és azoknak kiadót szerzett; később J. regényeit is kiadhatták névtelenül és így mindez idővel gondtalan anyagi életet biztosított számukra. Pár év után elérte legforróbb vágyát: házat építtetett Brüsszelben, körülötte kis kertet rendezett be, s mindent úgy, amint azt egykor a szurdoki lakban látta. Újra feltámadt boldogságukat Jósika betegeskedése zavarta meg. 1859-ben Jósika vezetése alatt központi iroda állíttatott fel az emigránsok számára, hogy minden világlappal érintkezvén, folyton napi kérdéssé tegye a magyar ügyet és tartsa iránta ébren az érdeklődést; november 1-jén kezdte meg működését; J. e tárgyban 130 levélnél többet váltott Kossuthtal. Az élénk működés azonban 1861 májusában a pénzhiányon akadt fenn. Az ekkor már Európaszerte népszerű író hetven év terhe alatt roskadozni kezdett. Lelke, szelleme erős volt még mindig, de a teste kimerült a folytonos küzdelemben. Csak rövid ideig laktak az új otthonban. J. betegsége miatt az enyhébb éghajlatú Drezdába költöztek át. Itt érte Jósikát az a csapás, hogy magyarországi kiadói minden alapos ok nélkül felmondták szerződéseit. Kis tőkéje hamar felemésztődött és kénytelen volt brüsszeli házát eladni, hogy megélhessen. J. betegeskedése napról-napra súlyosbodott; hasztalan volt neje önfeláldozó ápolása: a kor pusztító erejével nem tudott versenyezni a hitves szeretete. Jósika 1865. február 27-én meghalt. A Magyar Tudományos Akadémiában Greguss Ágost titkár tartott felette 1866. február 6-án nekrológot, a Kisfaludy Társaságban pedig Jókai Mór 1867. február 5-én emlékbeszédet. A Kisfaludy Társaság 1888. február 1-jén elhatározta arcképének lefestését, a mit Ábrányi Lajos teljesített. 1894. május 5-én pedig megünnepelte születésének százados évfordulóját, mely alkalommal a Strobl Alajos által közadakozásból készített mellszobra bemutattatott és Gyulai Pál elnök megnyitó beszédet tartott, Tóth Lőrincz a társaság tagja olvasott felőle bővebb emlékezéseket, Endrődy Sándor pedig magasztaló verset. A társaságnak azt a szándékát, hogy hamvait és utána elhalt nejét külföldről hazaszállíttassa, megelőzte ifj. Jósika Samu báró kegyelete, ki Jósikának egyik unokáját bírja hitvesül és aki a drága hamvakat a drezdai sírkertből saját költségén hazahozatta, s a kolozsvári temetőben 1894. április 25-én elhelyeztette."

[szerkesztés] Művei

1835 Irány (kolozsvári kiadás)
1835 Vázolatok (kolozsvári kiadás)
1836 Abafi (1990, ISBN 9631542203; 1993, ISBN 9638350261)
1836 Zólyomi
1837 Az utolsó Bátori (2004, ISBN 963937377X)
1837 A könnyelműek
1839 A csehek Magyarországban /Korrajz első Mátyás király idejéből/ (1971, 1972)
1842 Végnapok /Apokalyptikai novella/
1843 Zrínyi, a költő /Regényes krónika a tizenhetedik századból/
1844 A két Barcsai (dráma)
1845 Ifjabb Békesi Ferenc kalandjai
1846 Diamante /Történeti vázlat a legújabb múltból/ (MEK online)
1846 Akarat és hajlam
1847 Egy kétemeletes ház Pesten
1847 Jósika István
1853 Eszther
1856 Pygmaleon vagy egy magyar család Párisban
1957 A rejtett seb
1859 Visszhangok (kisebb regények, két kötetben)
II. Rákóczi Ferenc (két részben, a másodikat emigrációban írta)
1863 Klára és Klári / regény az Anjou-királyok korából
1864 Sziklarózsa /Regény Apafi Mihály erdélyi fejedelem korából/