Baróti Szabó Dávid

A Wikipédiából, a szabad enciklopédiából.

Baróti Szabó Dávid mellszobra Marcelházán

Baróti Szabó Dávid (Barót, 1739. április 10. – Virt, 1819. november 22.) költő és nyelvújító, jezsuita, később világi pap és tanár.

Tartalomjegyzék

1 Élete
2 Irodalmi tevékenysége
3 Szakirodalom
4 Forrás

[szerkesztés] Élete

Az alapvető képzés (rétori osztály) elvégezése után, 1757. november 30-án belépett a jezsuita rendbe (Jézus Társasága). Újoncéveit (noviciátus) Trencsénben végezte, majd 1759 és 1760-ban latin és ógörög nyelvtudását fejlesztette tovább, hogy majd Székesfehérvárott a gimnázium első osztályának tanára legyen. 1760 és 1763 között filozófiát hallgatott Nagyszombatban a jezsuiták híres egyetemén. 1763–64-ben, Kolozsvárott a gimnázium második osztályában tanított és a papnevelő intézet (szeminarium) felügyelője volt. 1764–65-ben a költészet tanára Egerben, valamint a tanulók vasárnapi hitszónoka. Teológiai tanulmányait 1765 és 1770 között végzi Kassán, amelynek végén pappá szentelték. 1770–71-ben a nagyváradi gimnáziumban a költészet- és szónoklattan tanára, a tanulók congregatiójának igazgatója, és a rendház történetirója. 1772–73-ban Besztercebányán töltötte a harmadik próbaévet. Ebben az évben tiltották be a jezsuita rendet, amit követően Baróti Szabó Dávidot, mint az esztergomi főegyházmegyébe osztott papot ideiglenesen Komáromba a szónoklatam tanítására rendelték. 1777-ben Kassára nevezték ki a felső osztályok tanitására. Ebben az állásában 1799-ig maradt; ekkor nyugállományba vonult. Irodalmi törekvéseinek jutalmaképpen Ferenc királytól 600 forintnyi nyugdíjat kapott és egykori tanítványa, györkényi Pyber Benedekhez, régi barátja és pártfogója P. Ferencz, Komárom vármegye főjegyzője fiához költözött Virtre, ahol élete utolsó két évtizedét töltötte.

[szerkesztés] Irodalmi tevékenysége

Baróti Szabó Dávid sírja a virti temetőben

Társ volt a kassai Magyar Museum kiadásában, amelynek nyolc negyedében (1788–1792 között) számos verse mellett szemelvényeket közölt Milton Elvesztett paradicsomából, Vergilius első eklogáját, valamint egy alexandrinekben irt epistolát Batsányihoz (II. 135–37.), amelyet azonban munkái későbbi kiadásaiba nem vett fel. Több verse jelent meg a Magyar Hírmondóban (1781–1782, 1792–94.)

Művei kiadás szerint:

Uj mértékre vett külömb verseknek árom könyvei. Kassa, 1777. (Ism. M. Hirmondó 1780. 3. sz. 2. kiadása: Vers-Koszorú és 3. kiadása: Költeményes Munkái alatt.)
Paraszti majorság, melyet Vaniereből hat lábbal mérséklett magyar versekbe foglalt. U. ott, 1779–80. Két kötet. (Ism. M. Hirmondó 1780. 78. sz. Megjobbított kiadás egy kötetben U. ott. 1794.)
Kisded szótár, mely a ritkább magyar szókat az abc rendi szerént emlékeztető versekben előadja. U. ott, 1784. (2. kiadás. U. ott, 1792. Ez egészen uj munka, sokkal bővebb s tisztán szótár alaku.)
Vers-Koszorú, melyet az uj mértékre vett, s idővel megegyengetett és későbben készült verseiből kötött. U. o. 1786. Három szakasz.
Ki nyertes a hangmérséklésben? Az erdélyiek nyelvjárása szerént. U. ott, 1787.
Költeményes munkái. U. ott, 1789. Két kötet. (E sok ujat foglaló kiadásban jött ki először teljesen: Az elvesztett paradicsom, hat énekben. Megjobbított és bőv. kiadás. Komárom, 1802.)
Méltóságos báró generalis Orczy Lőrinczi úrnak halálára. A bús hazához. Pest, 1789.
Abauj vármegye ünnepe napjára. (Két magyar hazafi érzékenységei t. n. Abauj-vármegye örömünnepén. Sz. György hava 16. napján 1790. cz. füzetben Bacsányi költeményével.)
A magyar lovassághoz (a török háborúban szerzett dicsőségéről. Versek. 1789.) Hely n. 1790.
Örvendező vers t. n. Szabolcs vármegye örömünnepére. Pünkösd hava 30. 1791. Kassa.
Szabad kir. Kassa városához, midőn kir. főhg. József Magyarország nádorispánja a Tiszán innen felkelt nemes vitézeket megtekintvén, abba legelőször beszállana. U. ott, 1797.
Ortographia és grammatikabéli észrevételek a magyar prosodiával együtt. Komárom, 1800.
Magyarország virági. U. ott, 1803.
Virgilius Énéisse első kötete, vagy is az I-V. könyvek. Bécs, 1810., melyre a második kötet, a VI-XII. könyveket s a tiz eklogát magában foglalva, Pesten következett 1813-ban.
Hátrahagyott költeményeiből a Reményben (1851) és a Sürgönyben (1865. 221.) jelent meg egy-egy; kiadatlan irataiból Ágoston József és Koltai Virgil közöltek a Figyelőben (XII. XIII. 1882.) verseket és leveleket; Kazinczyhoz prózában és versben irt levelei megjelentek a Kazinczy Ferencz levelezése I. kötetében és a Horváth Ádámhoz irott, annak válaszával u. ott, az 580. l.