Apollonia (Illyria)

A Wikipédiából, a szabad enciklopédiából.

Apollonia az ókori Illyria jelentős városa volt, az Adriai-tengerbe torkolló Aóosz (latinul Aous) jobb partján. A görög telepesek alapította várost kereskedelme tette naggyá, a római időkben Apollón isten egyik kultuszhelye, kulturális központ volt. Fénykorának egy földrengés vetett véget, s az ókor végére csaknem teljesen elnéptelenedett. Ma romváros Közép-Albániában, Fier városától 12 kilométerre nyugatra, Pojan falu határában.

Tartalomjegyzék 1 Története 2 Régészeti feltárások 3 Látnivalók 4 Jegyzetek 5 Forrás

[szerkesztés] Története

Apollonia elődjét az illír törzsek területeinek (Illyria) déli részén Eridamnon (Εριδαμνον) néven kerkürai és korinthoszi görög telepesek alapították Kr. e. 588-ban. Az e helyt már korábban is megtelepedett illírek alkották a város népességének nagy részét, akiket a telepesek rabszolgasorba taszítottak, s vaskézzel kormányozták a város életét. Arisztotelész Politikájában az oligarchikus társadalmi berendezkedés egyik fontos példájaként említette a várost. A görögök legfőbb jövedelmi forrása az akár száz hajót is befogadó kikötő üzemeltetése, a rabszolga-kereskedelem és a környező földek műveltetése volt. Kiterjedt kereskedelmi tevékenységükről tanúskodnak a Duna-medencei ásatásokról előkerült, Eridamnonban vert érmék.^[1] A 4. században a város 81 hektáron terült el és 4 kilométeres fal vette körbe.

Rövid ideig az illír Glaukiasz (Kr. e. 317–312), majd az epiruszi király, Pürrhosz (Kr. e. 272-ig) birodalmához tartozott a város. Végül Kr. e. 229-ben behódolt a Római Birodalomnak, s a makedónok elleni háborúban a rómaiak támaszpontjául szolgált az immár Apolló tiszteletére Apolloniának elnevezett település. Kr. e. 168-ban az illír király, Gentius hódította meg rövid időre, Kr. e. 148-ban azonban a római uralom végleg megszilárdult Apolloniában, s Kr. e. 146-tól Macedonia provincia része lett. A Pompeius és Julius Caesar közötti polgárháborúban a város ez utóbbit támogatta, ezért Kr. e. 48-ban Marcus Junius Brutus elfoglalta Apolloniát. Tarszuszi Athénodórosz irányításával itt nevelkedett a későbbi Augustus császár is, és innen hajózott ki Kr. e. 44-ben Rómába, miután hírét vette Julius Caesar halálának.

Az északi Dyrrachiumot a déli Buthrotummal összekötő út egyik fontos állomásaként Apollonia sokat fejlődött mint kikötőváros és kulturális központ. Cicero – aki maga is járt itt – jelentős városként emlékezett meg róla filippikáiban (magna urbs et gravis). Apollón itt álló temploma zarándokhely lett, az isten kolosszusát, Kalamisz művét később Marcus Lucullus Rómába vitette és a Capitoliumon állíttatta fel.^[2] Apollonia filozófiai iskolája az ókorban híres volt. A Kr. u. 3. században egy földrengés következtében az Aous kilépett a medréből, magával sodorta a kikötői építményeket és elárasztotta a környező területeket. Ezután a város elveszítette korábbi kereskedelmi jelentőségét. A keresztények korán megjelentek Apolloniában, az epheszoszi (431) és a kalcedoni zsinaton (451) is részt vettek Apollonia püspökei. A 6. században I. Justinianus császár megerősítette a várost. Ennek ellenére a város körüli, mind kiterjedtebb mocsárvidék és a közeli, dinamikusan fejlődő Aulon vonzereje oda vezetett, hogy az ókor végére a város elnéptelenedett. Csupán egy kisebb keresztény közösség maradt a falak között, akik a 14. században felépítették a ma is teljes szépségében megtekinthető Szűz Mária-kolostort.

[szerkesztés] Régészeti feltárások

Apolloniát 15. századi itáliai utazók és a humanista Anconai Cyriacus fedezte fel újra és azonosította Augustus neveltetésének színhelyeként. Az első komolyabb régészeti feltárásra azonban csak 1861-ben került sor, amelynek eredményeként Léon Heuzey francia archeológus elkészítette Apollonia első térképét. 1916–1918 között az osztrák Karl Patsch és Carl Praschniker, majd 1924–1938 között a francia Léon Rey végzett leletmentést a területen. Ez utóbbi tárta fel az odeont és a könyvtár épületét. A II. világháború során súlyosan károsodott területen 1948-ban Hasan Ceka vezetésével albán és szovjet archeológusok folytatták a munkát (a Diana-templomot, az utakat és a temetőt ásták ki). A rendszerváltást követő kaotikus helyzetben a leleteket elrabolták, s a romok egy részét is elhordták építőanyagnak. A megmentett leletek (szobrok, érmék, használati eszközök stb.) egy részét a kolostorban állították ki, java részüket a tiranai Nemzeti Régészeti Múzeumba szállították. 1998-ban egy albán–amerikai régészcsoport fogott újra neki a munkának; számításaik szerint az elmúlt évszázadban végzett munka ellenére Apollonia egykori területének 95%-a feltáratlan.

[szerkesztés] Látnivalók

A városközpontban, a fórumon áll Agonothetész emlékművének hatoszlopos homlokzata (Kr. e. 2. század), a közelében a kis Diana-templom. Ettől kicsit távolabb található a város könyvtára és 200 férőhelyes színháza, az odeon. A régészek e jelentősebb épületek mellett feltártak mozaikpadlós lakóházakat és egy vízgyűjtő kutat is.

A bizánci stílusban felépült 14. századi Szűz Mária-kolostort és a templom korabeli freskótöredékeit szintén érdemes megtekinteni (az egyik II. Andronikosz Palaiologosz császárt, a kolostor építtetőjét ábrázolja).

[szerkesztés] Jegyzetek

[szerkesztés] Forrás

• Nicholas Francis Jones, Public organization in ancient Greece: A documentary study, Philadelphia, American Philosophical Society, 1987, ISBN 0871691760
• Lou Giaffo, Albania: Wellspring of Antiquity, Xlibris, 2002, ISBN 1401040780
• Dienes Tibor, Albánia: Útikönyv, Budapest, Hibernia, 2005, ISBN 963 86467 1 3
• Tom Masters, Eastern Europe Lonely Planet, 2007, ISBN 1741044766